Kálloy Molnár Péter mindvégig bízott benne, hogy fel fog épülni

A népszerű színész, rendező 55 évesen hunyt el, családja közlése szerint rövid lefolyású, súlyos betegség következtében. Hónapok óta küzdött a gyilkos kórral, ameddig csak lehetett, dolgozott, a közönség szeretetéből is merített erőt.

2025. 12. 03. 7:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kálloy Molnár Péter tavasz óta küzdött a betegséggel, kifelé derűs maradt, miközben életéért harcolt. Családja, felesége és gyermekei az utolsó pillanatig mellette voltak.

Kálloy Molnár Péter színész portré zu Arcok
Fotó: MW archiv

– Azt hittük, van visszaút. Áprilisban derült ki, hogy rákos beteg.

Fellépett az elmúlt hónapokban is, de volt nagyobb kihagyása. Az elmúlt időszakban már több szerepét le kellett mondani

– mondta a Blikknek a könnyeivel küszködve Kálloy Molnár Péter anyósa, a szintén színművész Dallos Szilvia. A Balázs Béla-díjas művész felidézte: amikor már tudták, hogy nagy a baj, mindannyian ott voltak a színész mellett, a feleség, Ágnes és a két gyermek, a 18 éves István és a 15 éves Szofi is.

– Az utolsó percig fogtuk Péter kezét a kórházban, a lányom és két gyermeke is...

Nem készült arra, hogy itthagy bennünket, mindvégig bízott benne, hogy kijön, mint ahogy mi is. Azt hittük, van visszaút

– nyilatkozta megrendülten Dallos Szilvia.

– Még most sem hiszem el, ami történt, nagyon megviselt Péter halála. Reggeltől estig csörög a telefonom, nem győzöm fogadni a részvétnyilvánításokat. Pétert mindenki szerette, nagyon rendes és kiváló művész volt – hangsúlyozta a színésznő.

Borítókép: Kálloy Molnár Péter (Fotó: Veszprém Megyei Napló/Penovác Károly) 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.