Visszatérhet az egyik fradista az Európa-bajnokságra

Olekszandr Zubkov pénteken már együtt edzett a társaival, s csereként beállhat Anglia ellen.

Magyar Nemzet
2021. 07. 03. 9:20
null
Olekszandr Zubkov a pénteki edzés közben Fotó: Paul Ellis Forrás: AFP
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Olekszandr Zubkov rendkívül pechesen kezdte az Európa-bajnokságot. Nagy szó, hogy a Ferencváros ballábas támadója ott volt az ukrán válogatott kezdőcsapatában a Hollandia elleni mérkőzésen, ám sérülés miatt már a tizedik percben le kellett cserélni.

Hollandia 3-2-re nyert, ami után ő maga is úgy hihette, ezzel véget ért számára a torna. Csak hogy Ukrajna megtáltosodott, továbbjutott a csoportból, sőt, megnyerte a Svédország elleni nyolcaddöntőt, és ma este Angliával játszik a négy közé jutásért.

Közben Olekszndr Zubkov felépülése is szépen haladt, pénteken már együtt edzett a társaival, s ott van a mai meccskeretben. A kezdőtizenegyben ugyan biztosan nem kap helyet, de a kispadra már leülhet, s ki tudja, úgy is hozhatja az élet, a mérkőzés alakulása, hogy Andrij Sevcsenko szövetségi kapitány pályára küldi.

Ha Ukrajna továbbjut, Zubkov biztosan nem játszhat kedden a Fradiban az albán Pristina elleni Bajnokok Ligája-selejtező-mérkőzésen. Bízzunk benne, hogy a selejtező első fordulóját az FTC nélküle is sikeresen veszi.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.