Palermóban felborult a pálya, az olaszok szinte végig egykapuztak, az északmacedónok kétszer találták el a kaput, az egyik kísérletből gól lett a 92. percben, és ezzel el is dőlt a vb-selejtező play-off kör első fordulója. Nem jön létre a csúcsrangadó: az Európa-bajnok Olaszország nem a Cristiano Ronaldóval felálló Portugáliával, hanem Észak-Macedóniával játszik a katari részvételért.
Így örültek az északmacedónok az öltözőben:
Az északmacedón válogatott tagjait jól ismerjük, öt emberük korábban megfordult az NB I-ben, és ők kezdőként vagy csereként pályára léptek Palermóban. A legjobbjuk ezúttal is a 26 éves szervező középpályás, Enisz Bardi volt, a 2014 és 2017 között Újpesten játszó, öt éve a spanyol első osztályú Levantéban szereplő labdarúgó, aki már két gólt szerzett La Liga-karrierje során a Barcelona ellen. Egy időben az Arsenal csábította, de végül maradt a spanyol klubjában.

Boban Nikolov szintén három szezont töltött Magyarországon, a védekező középpályás tagja volt a Mol Fehérvár Európa-liga csoportkörében szerepelt csapatának, Marko Nikolics edző távozásával azonban kitelt az ideje a Vidinél. Jelenleg a moldovai Sheriff Tiraspol csapatát erősíti, ő is szerepelt tavaly ősszel a Real Madrid elleni győztes BL-csoportmeccsen a Santiago Bernabéuban.
Így örült Nikolov és a Sheriff annak a bizonyos diadalnak:
Vidar Musliu is kezdett Palermóban, és neki is van fehérvári múltja. A jelenleg a német másodosztályú Ingolstadt játékosa is tagja volt a Vidi nemzetközi menetelésének. Ő vezényelte tegnap az északmacedón védelmet a Renzo Barberában.

Az olaszok ellen két olyan futballistát is felvonultatott, mindkettőt csereként, az északmacedón válogatott, akik a jelenlegi szezonban a magyar élvonalban szerepelnek. Sztefan Szpirovszki korábban a Ferencvárosban is szerepelt, kis kitérővel tért vissza az NB I-be, és jelenleg a kieső helyen álló MTK-t erősíti. Ő váltotta Nikolovot a második félidőben.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!