A sportágban a versenyek a hét végén folytatódnak, s péntektől vasárnapig Budapesten kerül sor a párbajtőrvívás egyik legrangosabb viadalára, a Westend Grand Prix-ra. Ezen, ha a férfiak és a nők mezőnyét együtt nézzük, hatalmas, több mint ötszáz fős mezőnyről beszélhetünk. A világ valamennyi kontinenséről érkeznek klasszisok, ugyanakkor orosz, fehérorosz, ukrán, valamint kínai nem lesz az indulók között. Ezért nem láthatjuk a férfiaknál a világranglistát vezető ukrán Igor Reizlint sem. Viszont az élmezőnyből a rangsorban mögötte lévők szinte kivétel nélkül pástra lépnek a 2019-es világbajnokság emlékezetes helyszínén, a BOK-csarnokban. Így összejöhet többek között a tokiói olimpia döntőjének visszavágója, ugyanis az aranyérmes francia Romain Cannone, valamint az ezüstérmes Siklósi Gergely a rangsor második és a harmadik helyezettje.
A Magyar Vívószövetség tájékoztatása szerint mellettük is számos világsztár lesz ott a férfiaknál, így az előző két ötkarikás játékok első helyezettje, a 2016-os, riói győztes koreai Park Szang Jung, valamint a 2012-es londoni bajnok venezuelai Ruben Limardo Gascon. De Budapestre érkeznek a „nemzeti hősként” ünnepelt tokiói bajnokcsapat japán tagjai is, akik országuk első olimpiai aranyát szerezték a sportágban. A női mezőnyből több nagy név hiányzik majd – a kínaiak távolmaradásával a regnáló olimpiai bajnok Szun Ji-ven is –, de itt is erős lesz a mezőny.
A magyar válogatott valamennyi tagja pástra lép, Siklósi Gergely mellett az ebben a szezonban már világkupa-döntőbe jutott Berta Dániel és Kun Anna, továbbá az újvidéki junior Európa-bajnokságról egyaránt aranyérmes, kedden és szerdán még versenyző Keszthelyi Zsombor, Muhari Eszter és Büki Lili is.
A Magyar Vívószövetség a verseny nagy létszáma miatt a selejtezőket zárt kapuk mellett rendezi meg pénteken és szombaton, a vasárnapi, 64-es főtáblákra és az esti döntőkre viszont várják az érdeklődőket, a belépés pedig ingyenes lesz a BOK-csarnokban.
A Westend Grand Prix programja:




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!