Siklósi Gergely (1997. szeptember 4.) olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar párbajtőrvívó. A párizsi olimpia csapat aranyérmese, a tokiói olimpia egyéni ezüstérmese.

Siklósi Gergely karrierje
Siklósi Gergely, magyar párbajtőrvívó 1997. szeptember 4-én született Tapolcán. Pályafutását a Balaton Vívóklub színeiben kezdte, 2017 óta a Bp. Honvéd sportolója, amellyel 2018-ban BEK-győzelmet ért el. Utánpótlásmezőnyben itthon és nemzetközi szinten is sok érmet gyűjtött, csapatban és egyéniben egyaránt, a felnőttek között 2016-os országos bajnoki címével tette le a névjegyét.
2019 nagy sikereket tartogatott a páston kiemelkedő koncentrációval bíró, ugyanakkor kellően laza vívó számára: előbb a magyar párbajtőr válogatottal szerzett bronzérmet a düsseldorfi Európa-bajnokságon, majd a budapesti VB-n egyéni világbajnoki címet szerzett. 2021-ben, a tokiói olimpián ezüstérmes leett. A rendkívül szimpatikus sportoló a pályán kívül is igyekszik példakép lenni, a COVID-időszakban például egy járványkórházban önkénteskedett néhány napig.
A 2024-es párizsi nyári olimpia vívó tornáján párbajtőr egyéniben a negyeddöntőben maradt alul a belga Neisser Loyola ellenében. A csapatversenyben a magyar párbajtőr válogatott (Koch Máté, Andrásfi Tibor, Nagy Dávid) tagjaként aranyérmet szerzett, miután a negyeddöntőben Kazahsztánt (45–30), az elődöntőben a házigazda Franciaországot (45–30), a döntőben pedig a címvédő Japánt (26–25) is legyőzték.
Siklósi Gergely a döntőben aranytussal kikapott a japán Kano Kokitól, így ezüstérmet szerzett párbajtőrben a 2025-ös tbiliszi vívó-világbajnokságon. A magyar csapat ugyancsak második lett.
Siklósi Gergely magánélete
A 2024-es esztendő Siklósi Gergely pályafutásának legjobb éve volt, amit az év végén megkoronázott a házasságkötésével is. Minderről a közösségi oldalán adott hírt.
Siklósi Gergely sikerei
Olimpia
2020, Tokió, párbajtőr egyéni: ezüstérem
2024, Párizs, párbajtőr csapat: aranyérem
Világbajnokság
2019, Budapest, párbajtőr egyéni: aranyérem
2025, Tbiliszi, párbajtőr egyéni: ezüstérem
2025, Tbiliszi, párbajtőr csapat: ezüstérem
Európa-bajnokság
2019, Düsseldorf, párbajtőr csapat: bronzérem
2023, Krakkó, párbajtőr csapat: aranyérem
2024, Bázel, párbajtőr egyéni: ezüstérem
2025, Genova, párbajtőr egyéni: bronzérem
Európa-játékok
2023, Krakkó, párbajtőr csapat: aranyérem
Egyéni
Az év magyar utánpótlás sportolója választás: harmadik hely (2016, 2017)
Az év magyar vívója (2019)
A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2021)
A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2024)
Adatlap
- Születési idő: 1997. szeptember 4.
- Születési hely: Tapolca
- Sportág: vívás / párbajtőr
- Csillagjegy: szűz
- Családi állapot: házas
- Gyermeke: -
- Magasság: 180 cm
- Testsúly: 80 kg
































