A 2022-es év eddig nem Fucsovics Márton sikereiről szólt, ezt jelzi az is, hogy a legjobb magyar férfiteniszező az év eleji 40. helyről az 53. pozícióba csúszott vissza a világranglistán.
Fucsovics Márton több mint egy éve várt erre a duplára
Fucsovics Márton két sima győzelemmel a legjobb tizenhat közé jutott a barcelonai salakpályás ATP 500-as versenyen.

Fucsovics így a barcelonai salakpályás ATP 500-as versenyen sem került a kiemeltek közé, ez azonban nem akadályozta meg a győzelmek elérésében. Az első fordulóban az ausztrál Jordan Thompsont 6:4, 6:2-re győzte le, majd szerdán a rangsor és a borítás alapján is kissé esélyesebbnek tűnő, a versenyen 15. kiemelt Federico Delbonist még simábban, 6:2, 6:1-re verte.
Fucsovics legutóbb februárban, Dohában nyert két egymás utáni mérkőzést.
Ennél is sokkal régebben fordult elő vele legutóbb, hogy egymás után két meccsen szettet sem veszített: tavaly márciusban, a rotterdami fedett pályás tornán a nyolcad-, a negyed- és az elődöntőt is két játszmában nyerte meg.
A magyar játékos következő ellenfele a viadal negyedik kiemeltje, a brit Cameron Norrie lesz, akinek ugyan csak egy meccset kellett játszania az idáig vezető úton, ám így is majdnem percre pontosan annyi időt töltött a pályán Barcelonában, mint Fucsovics.
További Sport híreink
Borítókép: Fucsovics Márton már két sima győzelmet aratott Barcelonában (Fotó: MTI/EPA/Sebastien Nogier)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Mi van itt? Fejre álltak a norvégok, eltévedt egy francia, orosz trónkövetelő és az első pipa
Egyszerre hozott papírformát és meglepetéseket a férfi sífutók első versenye a milánói-cortinai téli olimpián

A dráma képekben: érthetetlen, ami Lindsey Vonn-nal történt + galéria
Az amerikai klasszis hatalmasat bukott, mentőhelikopterrel kellett elszállítani.

Megvolt Marozsánék esélye a Grand Slam-bajnokok ellen, eldőlt a párharc
Marozsán Fábián és Piros Zsombor párosa döntő szettre mentette az őket méltató amerikaiak elleni mérkőzést. Lesz negyedik összecsapás.

Dráma a téli olimpián: Lindsey Vonn hatalmasat bukott, nem tudott lábra állni, mentőhelikopter jött érte + videó
A futamot félbe kellett szakítani, a mentők azonnal a helyszínre érkeztek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Mi van itt? Fejre álltak a norvégok, eltévedt egy francia, orosz trónkövetelő és az első pipa
Egyszerre hozott papírformát és meglepetéseket a férfi sífutók első versenye a milánói-cortinai téli olimpián

A dráma képekben: érthetetlen, ami Lindsey Vonn-nal történt + galéria
Az amerikai klasszis hatalmasat bukott, mentőhelikopterrel kellett elszállítani.

Megvolt Marozsánék esélye a Grand Slam-bajnokok ellen, eldőlt a párharc
Marozsán Fábián és Piros Zsombor párosa döntő szettre mentette az őket méltató amerikaiak elleni mérkőzést. Lesz negyedik összecsapás.

Dráma a téli olimpián: Lindsey Vonn hatalmasat bukott, nem tudott lábra állni, mentőhelikopter jött érte + videó
A futamot félbe kellett szakítani, a mentők azonnal a helyszínre érkeztek.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!