Az olimpiai bajnok francia válogatott kapitányát, Guillaume Gille-t, a Barcelonával Bajnokok Ligáját nyert majd a nyár óta a román Dinamo Bukarestnél edzősködő Xavi Pascualt és a BL-döntős dán Aalborg szakvezetőjét, Stefan Madsent megelőzve a dán válogatott szövetségi kapitányát, Nikolaj Jakobsent látták 2021 legjobb férfikézilabda-edzőjének a Handball Planet szakportál szavazói, és a honlap által felkért zsűri tagjai.
Meglepetés az év edzője választáson
A Handballplanet szakportál minden évben megszavaztatja a közönséget és a 11 tagú, szakértőkből álló zsűri véleményével összhangban megválasztja az év kézilabdaedzőjét. A tavalyi év eredményei alapján a dán Nikolaj Jakobsent látták a legjobbnak az ítészek a szurkolók.

Jakobsen elsősége meglepetés, hiszen a dán válogatott a tokiói olimpia döntőjében alulmaradt a franciákkal szemben; a gallokat vezető Guillaume Gille végül a második lett a voksoláson. Jakobsen elsőségét a szakmai zsűri döntése alapozta meg; kis mankó a befutó értelmezéséhez, hogy a német, északmacedón, norvég, francia, bosnyák, spanyol, orosz, lengyel és szerb szavazó mellett két dán szakértő is kinyilváníthatta a véleményét. Ők vélhetően nem Jakobsen ellen voksoltak.
További Sport híreink
Borítókép: Nikolaj Jakobsennek volt már jobb szezonja is (Fotó: Europress/AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Egy „nyugdíjból visszahívott” kapus lett az est egyik sztárja a BL-ben
Wojciech Szczesny nyolc védéssel járult hozzá a Barcelona Benfica felett aratott győzelméhez.

Szoboszlai ölelkezős fotót osztott meg és frappánsan értékelt a közösségi oldalán
Harvey Elliott góljának köszönhetően a Vörösök nyugodtabban várhatják a visszavágót a peches PSG ellen.

Ez az idő is eljött: Szoboszlai és Szalah egymással vetekszik
Mindkét liverpooli játékosnak remek hónapja volt a Premier League-ben.

Világbajnok úszónk külseje extrém átalakuláson ment át Amerikában
Hová tűnt Süsü? A tavalyi budapesti vb nagy kedvencére rá sem lehet ismerni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Sopronban őrjöngött Magyar Péter, a biztonsági őröknek kellett közbeavatkozni

Slot Szoboszlaival példálózott a Liverpool keserves győzelme után

„21 éves vagyok és negyedik stádiumú rákkal diagnosztizáltak, miután figyelmen kívül hagytam ezt a tünetet”

Emmanuel Macron az Elysée Palotában fogadta Orbán Viktort + videó

Most érkezett a felfoghatatlan hír: meghalt a zenészlegenda

A 400-at verő forint kóstoló volt csak, elképesztő jóslattal álltak elő az amerikai eurókereskedők

Hatalmas botrány: a román edző levetette a magyar zászlós dresszt a magyar birkózóról!

Ez a 16 csapat várja a Bajnokok Ligája pénteki sorsolását – íme, az ágrajz és a legfontosabb tudnivalók!

Váratlan fordulat: Árpa Attila Orbán mellé állt, mit szól ehhez az RTL?

Liverpool Echo: Szoboszlai az egyetlen liverpooli, aki...

Alisson és Szoboszlai voltak a banditák a futball legnagyobb rablásában

Orbán Viktort így fogadta Macron Párizsban + videó
Címoldalról ajánljuk