A 25 éves Ashleigh Barty az Ausztralian Open megnyerése után két hónappal, márciusban teljesen váratlanul bejelentette a visszavonulását. A jól értesültek szerint már akkor arról lehetett hallani, hogy esetleg a golfozók között próbál szerencsét.
Sportágat vált a visszavonult világelső
Az idei Australian Open megnyerése után mindenkit meghökkentett a világelső női teniszező, Ashleigh Barty bejelentette, hogy abbahagyja a teniszpályafutását. Barty tudta fokozni, nemrég bejelentette, hogy a golfpályán próbál szerencsét.

Nos, a hír igaz.

A háromszoros Grand Slam-győztes Barty az Egyesült Államok–A világ többi része párharcban utóbbi együttest erősíti majd – írja az ausztrál Foxsports. Mindkét csapatnak major-győztes golfozó lesz a kapitánya, az amerikainak Fred Couples, a másiknak pedig a dél-afrikai Ernie Els.

Az Icons Series nevű sorozat első versenyét júniusban rendezik New Jerseyben, majd a tervek szerint európai, ázsiai és ausztráliai viadalok következnek.
Bartyn kívül olyan hírességek szerepelnek majd a versenyeken, mint Josep Guardiola, Harry Kane, Michael Phelps, Canelo Alvarez, Oscar De La Hoya vagy Ben Roethlisberger.
Borítókép: Barty teniszezőként három Grand Slam-versenyt nyert. Vajon mire megy golfozóként? (Fotó: AFP)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Álarcos betörő fosztotta ki Michel Platini házát
A tolvaj számos érmet és trófeát ellopott.

A Liverpool legendájának egy ír maffiavezér fiától született unokája
Már 45 évesen bele kell jönnie a nagypapa szerepébe.

A véres csata elmaradt a románokkal, mégis nem várt izgalmakat hozott a meccs
A spanyolok elleni fájó vereség után Romániával szemben már nem hibázhatott Varga Zsolt csapata a vb-n.

Három magyart foglalkoztató csapat lesz a Fradi ellenfele
Megvan a magyar csapat Európa-liga-csoportja.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk