Aleksander Ceferin védelmébe vette a Bajnokok Ligája kedden bejelentett reformáját, miszerint a 2024–2025-ös idénytől kezdve a BL – csakúgy, mint a másik két sorozat, az Európa-liga és az Európa-konferencialiga – mezőnyét 32-ről 36 csapatosra növelik, megszüntetik a csoportküzdelmeket, továbbá a BL-ben és az EL-ben nyolcra növelik az őszi mérkőzések számát.
– Bármit cselekszünk, mindig számíthatunk kritikára. Az új lebonyolítás érdekesebbé és szorosabbá teszi a két kupát. Úgy vélem, a szurkolók kilencvenkilenc százaléka belátja majd, hogy az új lebonyolítás is nyílt küzdelmet hoz – érvelt a szlovén sportvezető.
Ceferin az egyik korábbi interjúban azt mondta, jó ötletnek tartaná, ha a Bajnokok Ligájában négyes döntőt rendeznének, a szerdai sajtótájékoztatón ugyanakkor kijelentette, ez a változtatás nincs napirenden.
– Az kevés, hogy nekem tetszene, de nem elég. A legnagyobb gondot az jelentené a négyes döntő bevezetésével, hogy a csapatok eggyel kevesebb meccset játszanának, ráadásul azt is semleges pályán, így jelentős bevételektől esnének el – cáfolta meg önmagát logikusan érvelve...




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!