Káosz a rajtnál, ezzel a szöveggel osztotta meg a bajnokság hivatalos Facebook-oldala a két magyar ütközését rögtön a rajt után. Íme:
Pedig szép pillanatok voltak kibontakozóban a WTCR franciaországi idénynyitóján. A szombati időmérőn a hyundaios Michelisz a 10., a hondás Tassi a 9. helyre kvalifikálta magát, amiben jó adag taktika is lehetett a két magyar részéről, ugyanis ezzel a fordított rajtrácsos versenyen
ők foglalták el az első sort: Micheliszé volt a pole pozíció, mellette Tassié a második hely.
A rajt ránézésre Tassinak sikerült jobban, Michelisz igyekezett visszatámadni, ám a fal mellett nem maradt elég hely egykori tanítványának, így összeütköztek. Nagy kár volt érte, a magyar kettős győzelem reményei még az első kanyar előtt elillantak.

A két magyart faképnél hagyta a mezőny, mindketten a bokszutcába hajtottak. Michelisz hyundaios csapattársa, Mikel Azcona állt az élre a baleset miatt pályára küldött biztonsági autó mögött.
A rajtom átlagos volt, aztán sajnos összeütköztünk Attikával. Sajnálom ezt az egészet, mert nem így szerettük volna kezdeni a szezont. Nagyon nehéz bármit is mondani.
Ilyen csalódottan nyilatkozott Michelisz a közvetítésben, miután kiszállt az autóból, az Elantra ugyanis nem volt olyan állapotban, hogy visszatérhessen a pályára.
Tassi szerencsére folytatni tudta, és kihasználva a biztonsági autós szakaszt, nem is halmozott fel ledolgozhatatlan hátrányt a bokszban töltött idővel, és végül a 13., tehát pontszerző helyen fejezte be a futamot. A győzelmet Azcona szerezte meg a Link & Cót vezető Santiago Urrutia előtt.
Külön pikantériát ad Michelisz és Tassi afférjának, hogy néhány éve még előbbi volt az utóbbi mentora.
Sőt 2017-ben a vendégpilótaként beugró Michelisz szó szerint pályafutása első nemzetközi futamgyőzelméhez segítette Tassit a WTCR előszobájának számító TCR International Seriesben.
Akkor is Michelisz indult a pole-ból, Tassi pedig a harmadik helyről. A rajtnál az akkor 18 éves ifjonc megelőzte a második helyen Jean-Karl Vernay-t, Michelisz pedig látványosan elengedte őt az élen, majd mögé besorolva az egész futamon hátvédként védte Vernay-vel szemben.