Az a két óra Fukuroi és Jokohama között igen egyhangúan telt el. A Sizouka stadion egy erdő közepén állt, onnan gyalog kellett elbattyogni a vasútállomásig, egy rövid szakaszt vonattal kellett megtenni, majd az út javát a híres shinkansenen töltöttük el, de a téma egy percig sem változott: Ronaldinho tett csodát vagy Davis Seaman hibázott nagyot?
Húszéves Ronaldinho a világot máig izgalomban tartó gólja
2002. június 21-e hozta meg a Dél-Korea és Japán közös rendezésében zajló labdarúgó-világbajnokság legemblematikusabb pillanatát. Ez a brazil Ronaldinho örökké emlékezetes gólja, amelyet szabadrúgásból lőtt a legendás angol kapus, David Seaman hálójába. A világot azóta is izgatja a kérdés, így akarta vagy lecsúszott?…

Ezt taglalta az összes angol szurkoló is, hangosan, sőt harsogva, és persze roppant csalódottan. Világbajnoki negyeddöntőn voltunk túl, amely számukra jól indult, hiszen Michael Owen vezetést szerzett Angliának a 23. percben egy védelmi hibát kihasználva. Úgy tűnt, az első félidőben már nem változik az eredmény, ám a játékrész hosszabbításában a brazil Ronaldinho a saját térfeléről megindulva átkígyózott több védőn is, a tizenhatos elé érve a tőle jobbra helyezkedő Rivaldóhoz passzolt, aki pedig ballal higgadtan lőtt a jobb alsó sarokba.

Parádés alakítás volt mindkettő, ha Ronaldinho semmi mást nem tett volna, már róla szól a meccs, ám neki sikerült ezt az előkészítést is feledtetnie… Nem sokkal a szünet után, az 50. percben a brazil válogatott szabadrúgáshoz jutott közel az oldalvonalhoz a jobb oldalon. A távolság 39 méter volt, így senkinek sem jutott az eszébe, hogy onnan a labda mögé álló Ronaldinho megcélozná a kaput. David Seaman, az angolok legendás kapusa is beadásra számított, ki is mozdult a gólvonalról, amit alighanem a mai napig ezerszer megbánt már. Ronaldinho ugyanis ellőtte a labdát, amely a tehetetlen Seaman felett a jobb felső sarokba hullott.
A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA
Ezzel a góllal 2-1-re meg is nyerte a meccset Brazília, és ez a gól a mai napig, tehát pontosan húsz esztendeje foglalkoztatja a világot. Az is tökéletesen feledésbe merült, hogy hét perccel később Ronaldinho csúnyán odatartott Danny Millsnek, amiért a játékvezető azonnal piros lapot adott neki, ez a gól minden mást elhomályosított. És persze azóta újra és újra felvetődik a kérdés, hogy Ronaldinho így is akarta, vagy a véletlen is besegített-e neki, csúnyábban fogalmazva, lecsúszott-e a lábáról a labda, és ebből lett-e a csodagól.
Ronaldinho akkor ragaszkodott hozzá, hogy a szabadrúgásgólja teljes mértékben tudatos volt, de most, a huszadik évfordulón elismerte, hogy a szerencsefaktor is nagy szerepet játszott a győzelmet érő gólban.
– Nem, nem volt szándékos – idézte az aranylabdás kiválóságot a Sportbible.
– De sokat tanulmányoztuk az angolokat, és tudtuk, hogy a kapusuk egy kicsit előre szokott lépni a szabadrúgásoknál. Valójában elég szerencsés voltam, hogy a labda úgy került be, ahogy – sok angol bánatára és sok brazil örömére.
CSAK AZ EMLÉKEZETES GÓL
A 97-szeres válogatottól azt is megkérdezték, hogy ez volt-e pályafutása legfontosabb gólja.
– Minden bizonnyal rendkívüli volt, mert bárhová megyek, az emberek erről a találatról kérdeznek – mondta.
Brazília mindenesetre vette a további akadályokat is, az elődöntőben 1-0-ra legyőzte Törökországot, a jokohamai döntőben pedig Németország ellen nyert 2-0-ra, és ismét világbajnok lett. Az angolok tehetséges csapata pedig kiesett Ronaldinho csodálatos góljának köszönhetően, a szurkolói pedig képtelenek voltak egyezségre jutni, hogy David Seaman bakizott-e. Nemcsak ott, a shinkanzenen, hanem később sem. Ám ezt mindenki eldöntheti maga megnézve újra és újra a gólt, amit egész egyszerűen nem lehet megunni…
Borítókép: Ronaldinho így örült az angoloknak lőtt góljának (Fotó: ANTONIO SCORZA / AFP)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nagyképű edzője Budapesten alázta meg a magyar válogatott sportolót
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.

A dühöngő Verstappen óriásit bukott a végén, a McLaren duplán örülhet
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.

Skóciában most a Fradi a téma, a Celtic védőjével erősítene Keane
Helyi lapértesülések szerint a magyar bajnok is versenyben van a sztárcsapat futballistájáért.

A 222 millió eurós Neymar üzent a PSG BL-sikere után, miután vele nem jött össze
Beckham, Ibrahimovic, Mbappé – sorra jelentkeznek a PSG korábbi sztárjai, kivéve Messi.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Mandela-effektus: Az emlékezet trükkje vagy kollektív tévedés?

Hiába a törvény, Soros civiljei pride-ot szerveznek ma délután Budapesten

Bunda volt? Sokan kifakadtak Katzenbach Andrea eredménye miatt

Véget ért a baloldal nagy kísérlete: ez vár egész Magyarországra, ha véletlenül Magyar Péter lesz a miniszterelnök

Kiadták a riasztást: ezekben a vármegyékben lesz pokoli időjárás

Már egy biciklinél is olcsóbban adja az autót a Szegedre költőző kínai Byd

Skóciában most a Fradi a téma, a Celtic védőjével erősítene Keane

A Manchester United legendája szerint el kell adni a csapat legnagyobb sztárját

Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák

Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett

Szinte biztosan kizárnak egy pilótát a Forma–1 időmérője után

Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Nagyképű edzője Budapesten alázta meg a magyar válogatott sportolót
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.

A dühöngő Verstappen óriásit bukott a végén, a McLaren duplán örülhet
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.

Skóciában most a Fradi a téma, a Celtic védőjével erősítene Keane
Helyi lapértesülések szerint a magyar bajnok is versenyben van a sztárcsapat futballistájáért.

A 222 millió eurós Neymar üzent a PSG BL-sikere után, miután vele nem jött össze
Beckham, Ibrahimovic, Mbappé – sorra jelentkeznek a PSG korábbi sztárjai, kivéve Messi.