Megvan az esély arra, hogy magyar Grand Slam-győztest ünnepelhetünk

A múlt hét végi ulánbátori nyitány után július 8–10. között a budapesti Grand Slammel folytatódik a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs sorozata. A Papp László Budapest Sportarénában harminc hazai versenyző lép tatamira.

Magyar Nemzet
2022. 06. 29. 10:02
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ulánbátori Grand Slamre csupán két magyar versenyző utazott el, de a mongol fővárosban így is lett érmünk, a női 63 kilogrammos súlycsoportban Varga Brigitta a harmadik helyen végzett. Ulánbátorban harminc ország 255 dzsúdósa mérette meg magát. A kvalifikáció második állomásán, egyben az első európai versenyén, a jövő hét végi Grand Slam Hungary elnevezésű viadalon jóval nagyobb mezőny jön össze, a nevezettek listáján már most 69 ország 467 versenyzője szerepel. Közte pedig harminc hazai dzsúdós, húsz férfi és tíz nő.

A magyar válogatott „vezérkara”, Murakami Kijosi technikai igazgató, Ungvári Miklós férfi és Braun Ákos női szövetségi kapitány ma kijelölte a hazai Grand Slamen részt vevő magyar indulókat. A tornán sok fiatal is lehetőséget kap, köszönhetően annak, hogy a rendező jogán minden súlycsoportban jogosultak vagyunk négy főt indítani. Ám ennyire azért nem nagy a merítési lehetőségünk, mi több, sajnos a női 78 és a +78 kg-ban egyetlen magyar versenyzőért sem szoríthatunk majd.

Ugyanakkor a torna mindhárom napján lesz éremesélyünk. Július nyolcadikán pénteken a kétszeres Grand Slam-győztes, olimpiai ötödik helyezett Pupp Réka, szombaton a háromszoros Eb-bronzérmes, Grand Slam-győztes Ungvári Attila, az Európa-bajnok és az ulánbátori bronzérmes Varga Brigitta, vasárnap pedig az olimpiai bronzérmes, ugyancsak Grand Slam-győztes valamint a hatszoros korosztályos Európa-bajnok Sipőcz Richárd lesz a „húzónév” a mieink közül. Súlycsoportjában Pupp Réka a második, Tóth Krisztián a harmadik helyen áll a világranglistán. Sajnos lesznek neves hiányzóink is, sérülése miatt nem lehet ott a mezőnyben az Eb-bronzérmes Özbas Szofi, miként sérülése után még a junior világbajnok Sáfrány Péter sem áll készen a bevetésre.

A nézők számára ingyenes lesz a belépés a Grand Slam-viadalra, a jegyekhez előzetes regisztráció útján lehet hozzájutni a Magyar Judo Szövetség felületén. Eldőlt, hogy a Grand Slam Hungary a Sport Televízióban kerül majd képernyőre, várhatóan a délutáni programot élőben sugározzák.

A magyar csapat:
férfiak:
60 kg: Feczkó Csanád (Rákosvidéke Hajtós DSE), Naji Dávid (Kaposvári JK), Andrási Márton (Mogyi-Bajai JC), Farkas Bence (Rákosvidéke Hajtós DSE)
66 kg: Gombás Bálint (Óbudai JC), Máthé Bence (BHSE), Vida András (Győri AC)
73 kg: Boros Bence (Kaposvári JK), Szegedi Dániel (Budaörsi SC), Szabó Áron (Ippon Judo Tatabánya), Tóth Botond (MTK Budapest)
81 kg: Ungvári Attila (Győri AC), Tóth Benedek (MTK Budapest), Miklósvölgyi Dániel (Ippon Judo Tatabánya), Demeter Bendegúz (MTK Budapest)
90 kg: Tóth Krisztián (MTK Budapest), Nerpel Gergely (TFSE)
100 kg: Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE), Vég Zsombor (Ceglédi VSE)
+100 kg: Sipőcz Richárd (Széchenyi Egyetem SE)

nők:
48 kg: Beringer Fatime (MTK Budapest)
52 kg: Pupp Réka (Atomerőmű SE), Gyertyás Róza (Koroncó-Tutti), Keller Rebeka (Ippon Judo Tatabánya)
57 kg: Kovács Kitti (BHSE)
63 kg: Karakas Hedvig (BHSE), Varga Brigitta (MTK Budapest)
70 kg: Gercsák Szabina (DVTK), Czerlau Jennifer (Miskolci VSC), Kovács Viktória (UTE)
78 kg: –
+78 kg: –

Hetvenöt Grand Slam-éremnél tartunk A Judoinfo szakporták kimutatása szerint a magyar Grand Slam-történelem első érmese Ungvári Miklós volt a 2009-es párizsi tornán, az első aranyra pedig csak 2010-ig kellett várnunk, akkor Mészáros Anett állhatott fel a dobogó legfelső fokára Moszkvában. A legtöbb érmet, tizenegyet Tóth Krisztián jegyzi (az egy aranya mellett négy ezüstje és hat bronza van), s a férfiak közül elsőként az ő nyakába akasztottak Grand Slam-aranyat, 2014-ben, Abu-Dzabiban. Magyarország eddig összesen hetvenöt érmet jegyez a GS-tornákon, az eddigi egyetlen budapesti Grand Slamen, 2020-ban a mieink közül Karakas Hedvig és Özbas Szofi egyaránt a dobogó harmadik fokára állhatott.

Borítókép: Tóth Krisztián már tizenegy érmet nyert a Grand Slam-versenyeken (Forrás: Judoinfo.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.