A Győri Audi ETO kézilabdacsapatának átlövője, Háfra Noémi a 2022–23-as szezonban a dán Odense együttesében szerepel majd kölcsönben. „Noémi elmúlt szezonjai nem úgy sikerültek, ahogy azt ő vagy bárki más elképzelte volna. Abban minden érintett fél egyetértett, hogy a játékosnak a legnagyobb segítség az, ha minél több időt tud pályán tölteni. Noémi fejlődését szem előtt tartva szeretnénk, ha újra régi formájában tudna játszani, ezért is járultunk hozzá ahhoz, hogy ideiglenesen csapatot váltson” – idézte Görbicz Anita elnököt a legutóbbi kiírásban bajnok, Magyar Kupa- és Bajnokok Ligája-ezüstérmes győri együttes honlapja.
Háfra Noémi Dániából kapott mentőövet
Megrekedt a karrierje, a győri sztárcsapatban alig kapott lehetőséget. A 2018-ban junior vb-t nyert női kézilabda-válogatott átlövője, Háfra Noémi egy Győrben töltött szezon után a dán Odense csapatához igazolt. A kölcsönszerződés után a felek újratárgyalják a megállapodást.

A klub hangsúlyozta: a dán bajnokság jelenleg az egyik legerősebb Európában, ráadásul az Odense színeiben Háfra a BL-ben is szerepelhet, és mivel a dán együttesben többen is kiestek a posztjáról, várhatóan sok játéklehetőséget kap majd.
– Háfra Noémi továbbra is klubunk igazolt sportolója marad, 2023 nyarától továbbra is a Győri Audi ETO KC csapatának szerződtetett játékosa. Ezúton kívánok sok sikert neki Dániában – nyilatkozott Görbicz Anita.
A 23 éves kézilabdázó is beszélt a rá váró dániai évről.
– Több megkeresés, érdeklődés is érkezett, ami egy ilyen szezon után különösen örömteli volt. Döntésem több okból is a dán Odense Handbold csapatának kedvezett. Egyrészt nagyon közel áll hozzám a skandináv mentalitás, és szeretnék még többet megtudni arról a mindennapi felszabadult és pozitív életszemléletről és kézilabdáról, amit a játékosok képviselnek ebben a régióban, valamint biztos vagyok abban, hogy taktikailag és fizikailag is sokat fogok fejlődni a dán kézilabda-kultúrában – nyilatkozta Háfra Noémi.
További Sport híreink
Borítókép: Háfra Noémi karrierje Dániában vehet lendületet (Forrás: Nemzeti Sport)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ibrakadabra: a riválissal sorra nyerte a bajnoki címeket, visszahívta edzőjét a 7-szeres BL-győztes
Zlatan Ibrahomovics keze is benne lehet az edzőváltásban.

Az olimpiai bajnok, aki meggyűlölte a kommentelőket
Viharos, kalandos élete volt. Szombaton 50 éves lesz, de még mindig meglepődik azon, amit saját magáról olvas.

A Final Four előtt borult ki a Győr svéd edzője, aki a norvégokat szidja
Szerinte ami az idei BL-szezon közben történt, az messze van a fair play szellemétől.

Szoboszlai nem, Kerkez igen – nagy bejelentést tett róluk a Premier League
Hivatalos oldalán hirdette ki a Premier League az idény álomcsapatát, amelyet a szurkolók állítottak össze.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gólyák követtek el tömeggyilkosságot Szentesen

Váratlan bejelentés: nyugdíjba ment Müller Cecília

Így nézett ki a sóbánya, amit most elnyelt a víz - képgalériával mutatjuk be, hogy mit veszítettünk Parajddal

Ilyen nyíltan még sosem mondták ki Brüsszelben: a magyar kormányt el kell takarítani

Így gondozd a petúniát, és ontani fogja a virágokat

Az ukránok Magyarországot okolják mindenért – Von der Leyen nem bírta komment nélkül

Óriási demokrácia-ellenes bűncselekmény Lengyelországban, lebukott Tusk

Henny Reistad: Frusztráló, hogy még nem sikerült legyőznünk a Győrt

Döbbenet és segítő kéz – az MLSZ reagált a 18 éves futballista halálára

Cseh Katalin homokot szórt a baloldali gépezetbe, nem fogják neki megköszönni

Ennyi ideje maradt Putyinnak

Itt az orosz bejelentés a világháborúról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ibrakadabra: a riválissal sorra nyerte a bajnoki címeket, visszahívta edzőjét a 7-szeres BL-győztes
Zlatan Ibrahomovics keze is benne lehet az edzőváltásban.

Az olimpiai bajnok, aki meggyűlölte a kommentelőket
Viharos, kalandos élete volt. Szombaton 50 éves lesz, de még mindig meglepődik azon, amit saját magáról olvas.

A Final Four előtt borult ki a Győr svéd edzője, aki a norvégokat szidja
Szerinte ami az idei BL-szezon közben történt, az messze van a fair play szellemétől.

Szoboszlai nem, Kerkez igen – nagy bejelentést tett róluk a Premier League
Hivatalos oldalán hirdette ki a Premier League az idény álomcsapatát, amelyet a szurkolók állítottak össze.