Pogacar: Revansot veszek
– Nem tudom, hogy mi történt, hisz a Galibier emelkedőjén még nagyon jó erőben éreztem magam. Egész nap támadtak a Team Jumbo-Visma versenyzői, remek taktikát találtak ki. Nem tudtuk kontrollálni a történéseket, hamar egyedül maradtam, még akkor is, ha a végén Majka visszaért és segített. Nem ez volt a legjobb napom.
Revansot veszek, a Tour még nem ért véget, talán holnap én leszek az, aki három percet ad a riválisainak.
Támadni fogok, a célom, hogy mindent kiadjak magamból, amire Párizsba érünk – mondta Pogacar eltökélten a francia televíziónak adott interjúban.
A szavaihoz két rövid kiegészítés. Egy, a pártatlan nézők (ha vannak ilyenek) nem bánhatták, hogy Pogacar gyengébb napot ment, mert szerdáig roppant magabiztosnak tűnt, kevesen hitték volna, hogy meg lehet törni. Kettő, nem tévedés, a mezőnynek szerda után csütörtökön is fel kellett másznia a Galibier-re, csak most éppen a másik irányból, Briancon felől. A bringások 2652 méteres magasságig jutottak, ahol bizony már ritkább az oxigén.
Froome szökésben

Egy szökevénycsoport hamar meglépett, érdekesség, hogy közöttük volt a Tour négyszeres nyertese, Chris Froome, aki súlyos balesetéből visszatérve, 37 évesen már inkább csak egy szakaszsikerben bízhat. Froome a rajt előtt felidézte az Alpe d’Huezzel kapcsolatos keserű élményeit, előrebocsátva, most jobb formára számít, azaz előre megmondta, hogy szökni készül. Így is tett, de az Alpe d’Huezt ezúttal sem bírta, úgy 10 kilométerrel a cél előtt leszakadt, amikor a brit Pidcock robbantott.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!