Trenka János, Kovács Zsófia edzője kitért arra, is hogy tanítványa az ugrás után a talajdöntőben hibázott, így ott be kellett érnie a nyolcadik hellyel; korábban pedig a selejtezőben felemás korláton rontott, így kedvenc szerén nem lehetett ott a döntőben.
– Zsófi talajgyakorlatában sok új elem volt, az olimpiához képest öt tizeddel nehezebb. Látszik, hogy ez az elitbe tartozik. Nem mondom, hogy benne volt a hibázás lehetősége, mert Zsófi jól melegített, de ha valami még friss, akkor becsúszhat rontás, és így történt. Tudom, hogy a jövőben Zsófi tökéletesíteni fogja ezt a gyakorlatát is. Az ugrást, gondolom, nem kell megmagyarázni. Az a korai bánat, ami a selejtező után volt, most csillapodott. Több arannyal is hazamehettünk volna, de legalább egyet kaptunk. Reméljük, hogy a jövőben még megszerezzük a többit, akár még nagyobb versenyen is.
Magyar Zoltán, Magyar Tornaszövetség elnöke, a lólengés kétszeres olimpiai bajnoka így összegzett:
– A magyar női torna hihetetlenül sokat lépett előre, gyakorlaterősségben, edzettségben, nagyon sok mindenben. Egy dolog van, és ezzel foglalkoznunk kell: a magabiztosság. A sportban nincs „ha”, meg „volna”, de három-négy érmet is szerethettünk volna. Ám nagyon sok rontásunk volt. Innen viszont sokkal könnyebb előre menni, mint amikor még nincs anyagerő, nem megfelelő a kivitel, nincsenek összekötő elemek. Van egy mondás, hogy az aranyérem mindent visz, ez így is van, az Eb-aranynak borzasztóan örülünk. Nagyon boldogok vagyunk, de Zsófiban még maradt is eredmény.
Altorjai Sándor, a Magyar Tornaszövetség főtitkára, delegációvezető többek között arra is utalt, hogy Kovács Zsófia 2020-as Eb-győzelmei után sokan azt emelték ki, hogy a dunaújvárosi tornásznő tartalékos mezőnyben szerezte az aranyérmeit:
– Zsófi két kiváló ugrást hajtott végre, ez ismét szuper teljesítmény volt egy magyar versenyzőtől. Remélem, hogy most elég nemzet indult az Eb-n ahhoz, hogy felhőtlenül örülhessünk, és ezt senki nem fogja kritizálni…




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!