Ráijesztettek a románok a Veszprémre, de a magyar csapat nyert a BL-ben

A Telekom Veszprém házigazdaként 33-30-ra legyőzte a román Dinamo Bukarest csapatát a férfikézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.

Magyar Nemzet
2022. 09. 28. 20:41
LAUGE SCHMIDT, Rasmus
Férfi kézilabda BL - Telekom Veszprém-CS Dinamo Bucuresti Fotó: Bodnár Boglárka
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Telekom Veszprém két győzelemmel kezdte a Bajnokok Ligáját, ma pedig a Dinamo Bukarestet fogadta, és a találkozó egyáltalán nem ígérkezett könnyűnek.

– A Dinamo nagyon jó csapat, s szerintem évről évre jobb. Az előző szezonban kikaptunk tőlük Bukarestben, aztán persze nyertünk Veszprémben, de azt gondolom, a tavalyi évhez képest is erősödtek. Ebben a szezonban mindenki számára veszélyes ellenfél lesznek. Védekezésben a hatos faluk és a nyitott védekezésük is magas szintű, gyors és okos kézilabdát játszanak, ez a tipikus Dinamo-játék. Ez az a csapat, amely viszonylag kevés technikai hibát vét, nem veszít sok labdát. Azt gondolom, nem lesz könnyű meccsünk ellenük sem itthon, sem kint – nyilatkozta a találkozó előtt a veszprémiek mestere, Momir Ilic.

Azt pedig már a meccs elején láthattuk, hogy Ilic mindezt nem udvariasságból mondta: a vendégek 3-0-ra elhúztak. A Dinamo edzője a Barcelonát tizenkét éven át irányító, vele tizenegy spanyol bajnoki címet és három Bajnokok Ligája-trófeát szerző Xavier Pascual, aki tavaly nyáron érkezett a román fővárosba, és jól összerakta új csapatát is.

A 8. percben egy percre megállt a mérkőzés, a közönség néma csendben állva emlékezett a tragikus sorsú Marian Cozmára. A román válogatott játékos a Dinamo Bukarest és a Veszprém csapatában is játszott. 2009. február 8-án hajnalban Veszprémben a Patrióta lokál előtt szíven szúrták. Az emlékét mindkét klub áplja, a Veszprém a sportoló 8-as mezszámát örökre visszavonultatta.

A találkozón a Veszprém 6-5-re felzárkózott, 8-8-ra egyenlített, de újra a vendégek percei következtek, 14-10-re elhúztak, és a házigazda örülhetett, hogy a szünetben csak 17-15-ös hátrányban volt. Az első játékrész hajrájában a román csapat játékosai sok ziccert elhibáztak. A második félidő fordulatot hozott, mert a Veszprém 18-17-re fordított, majd 22-18-ra ellépett. Öt perccel a vége előtt 30-28 volt az állás, de Omar Jahja és Petar Nenadics találatival gyorsan 32-28 lett, és ez már előrevetítette, hogy a magyar csapat megnyeri a meccset. Így is lett, a Telekom Veszprém 33-30-ra győzött, de valóban nehéz meccs volt, az első félidőben a Dinamo igencsak ráijesztett együttesünkre.

Omar Jahja, Petar Nenadics és Rasmus Lauge Schmidt öt-öt góllal, Rodrigo Corrales tizenkét védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Stanislav Kasparek és Andrij Akimenko is hétszer talált be. A két csapat ötödik egymás elleni tétmérkőzésén egy román siker mellett negyedszer nyert a Veszprém.

A meccs után a szurkolók megemlékezést tartottak a csarnok mellett Marian Cozma szobránál. Az eseményen részt vett a néhai kiváló játékos édesapja, Petre Cozma, valamint a Veszprém és a Dinamo vezetőedzője is.

A két vereséggel álló Pick Szeged csütörtökön a német THW Kiel vendége lesz, a három győzelemmel rendelkező Veszprém pedig jövő csütörtökön a dán GOG otthonában folytatja szereplését a BL csoportkörében.

Borítókép: A veszprémi Rasmus Lauge Schmidt és Eduardo Gurbindo, a román csapat játékosa (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.