Dárdai Pál és fia az Albert és Mészöly család nyomába eredhet

Megesett, hogy az iskolából való kimaradással indokolta Dárdai Pál, hogy a legidősebb fia, Dárdai Palkó miért nem csatlakozik a magyar utánpótlás-válogatotthoz, ellenben a német mezt többször is magára öltötte. Ellentmondásoktól sem mentes, kacskaringós utat tett meg a Fehérvár 23 éves szélsője a felnőtt magyar válogatott kerettagságig. Marco Rossi szövetségi kapitány Luxemburg és Görögország ellen bevetheti őt, így a Dárdai família az Albert és Mészöly család nyomába eredhet.

2022. 11. 15. 7:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A németek ekkor már jól láthatóan lemondtak róla, ezt Meikel Schönweitz szövetségi edző jelentette ki a Kicker hasábjain, aki utoljára 2018-ban számított Dárdaira: – A magyar szövetség kérvényezte Palkó váltását, mi pedig nem álltunk az útjába, mert nem szerepelt az U21-es csapat tervében.

Milyen Dárdai Palkó kötődése Magyarországhoz?

Fehérváron és Magyarországon új fejezet nyílt a szélső életében. – Berlinben születtem, ott nőttem fel, ott futballoztam egészen mostanáig. Ha valaki azt kérdezi, hol van az otthonom, azt felelem, Berlinben. Magyarországhoz viszont mindig kötődtünk, amikor csak tehettük, hazamentünk Pécsre vagy a Balatonra, így azt is mondhatom, hogy van egy második otthonom – magyarázta akkor Palkó a kötődését, de a válogatottság kérdésére kitérő választ adott, mondván, előbb bizonyítania kell.

Megtette, a mostani idényt erőtől duzzadva kezdte meg. Még nyáron a Köln ellen nagy gólt lőtt, amivel hozzájárult csapata bravúrgyőzelméhez az Európa-konferencialiga selejtezőjében, a szezonbeli 20 tétmeccsén pedig 5 gólt és 9 gólpasszt számlál. Rossi megadja neki a lehetőséget, Dárdai Palkó pedig az ellentmondásos előzmények ellenére megbecsült tagjává válhat a magyar válogatottnak.

Albert, Mészöly, Halmosi – Dárdai

Ezzel újabb magyar futballdinasztia van születőben. Az etalont az Albert és Mészöly család jelenti, amelynek apa-fia tagjai egyaránt, összesen 81-szer öltötték magukra a nemzeti csapat mezét. Ezzel az Albert Flórián (75), ifjabb Albert Flórián (6), valamint a Mészöly Kálmán (61), Mészöly Géza (20) páros a világranglista 96. helyén áll holtversenyben, amelyet egyébként a dánok kapusduója, Peter Schmeichel (121) és Kasper Schmeichel (86) vezet 207 meccsel.

A magyar dobogó harmadik fokát jelenleg Halmosiék foglalják el, azaz Halmosi Zoltán (11) és Halmosi Péter (35), akik együtt 46-szor voltak válogatottak. Őket már e héten megelőzheti a Dárdai páros, hiszen Dárdai Pál egymaga 61-szeres válogatott középpályás volt, így ha Palkó debütál, nekik már egyből 62 mérkőzésük lenne. Mivel a Fehérvár szélsője még fiatal, idővel Alberték és Mészölyék 81 meccse is elérhetőnek tűnik.

Borítókép: Dárdai Palkó a Fehérvár mezében (Fotó: Rolf Vennenbrend/DPA/AFP)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.