A perui Juan Pablo Varillast még nagy nehezen elintézte Zverev, de az ötszettes küzdelem után a második fordulóban már kikapott az amerikai állampolgár, de édesanyja révén félig ausztrál Michael Mmoh-tól. Mmoh egyébként majdnem kétszer is kiesett már Melbourne-ben, hiszen az első fordulóban a hozzá hasonlóan százon kívül rangsorolt Laurent Lokolinak meccslabdája volt ellene.
Ehhez képest a második körben Mmoh legyőzte az olimpiai bajnokot, ami még akkor is nagy szó, ha Zverev nagyon messze van a csúcsformájától.
– Őrült az élet. Már éppen a repülőjegyemet foglaltam volna le az Egyesült Államokba, amikor megkaptam a hírt, hogy David Goffin lebetegedett, és mégis ott lehetek a főtáblán – hitetlenkedett Mmoh, aki honfitársával, a szintén meglepetésre harmadik körös JJ Wolffal játszik a harmadik körben.
Mmoh szenzációs meccslabdája:
Jenson Brooksby is megörvendeztette az amerikaiakat, ő a második kiemelt Casper Ruud legyőzésével jutott tovább. Ellenben akitől várták a sikert, attól nem kapták meg: a nyolcadik kiemelt Taylor Fritz kikapott a százon kívül rangsorolt, szabadkártyás ausztráltól, Alexei Popyrintől.
– Már most annyi meccset nyertem, mint tavaly egész évben – mondta örömkönnyeivel küszködve a tehetséges, de sérülékeny Popyrin, aki két hete, Adelaide-ben, a szintén top 10-es Félix Auger-Aliassime legyőzésével már bizonyította, hogy jó formában kezdte a szezont.
Wolff, Mmoh, Popyrin és utóbbi következő ellenfele, az amerikai Ben Shelton közül valaki negyeddöntős lesz az Australian Openen, noha korábban egyikük sem jutott még el Grand Slam-tornán a legjobb tizenhat közé sem.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!