Bajner Bálintot egy hónapra elnyelte Dél-Afrika – mi lett a vége?

Hosszú idő után tavaly novemberben lehetett először hallani Bajner Bálint felől, aki váratlan helyen tűnt fel: Dél-Afrikába utazott, ahol a négyszeres bajnok Kaizer Chiefs csapatánál vett részt próbajátékon. A tíz évvel ezelőtt a Bundesligában a Dortmund színeiben bemutatkozott csatár egy hónapig küzdött a szerződésért Dél-Afrikában, de ezidáig nem járt sikerrel.

2023. 01. 11. 15:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zwane nem először alkalmazta a hosszú kiválasztást, így szerződtette tavaly a csapat burundi válogatott csatárát, Bonfils-Caleb Bimenyimanát is, aki a jelenlegi idényben nyolc meccsen hét gólt szerzett, s ezzel holtversenyben a dél-afrikai élvonal góllövőlistájának az első helyén áll.

Bajner pontosan tudta, hogy mire vállalkozott, ugyanis mint kiderült, 2019-ben egyszer már részt vett egy háromhetes próbajátékon a Kaizer Chiefsnél. Erről a csapat akkori vezetőedzője, Ernst Middendorp beszélt: – Részletes jellemzést készítettem róla, és azt javasoltam, hogy igazoljuk le, de a vezetőség másként döntött – emlékezett vissza a korábbi edző. – Bajner erős, magas, agresszív és jól helyezkedik. Tudja, hogyan kell letámadni, a futballt tekintve iskolázott.

Dortmundtól a „No Bajner, no party” szövegig

Ez a vélemény azonban 2019-re vonatkozott, amikor Bajner nem sokkal korábban másodjára is elhagyta Dortmundot, 2018 nyarán távozott a klub második együttesétől, majd hosszas csapatkeresés után 2020-ban írt alá Pécsen. Pályafutása fénypontja az volt, amikor tíz éve, 2013. február 24-én bemutatkozott a Bundesligában, csereként 19 percet játszott a Jürgen Klopp vezette Dortmundban a Mönchengladbach ellen 1-1-re végződött meccsen.

Bajner 2014-ben az angol másodosztályú Ipswich Townhoz igazolt, ahol az első meccsén 44 perc után, tehát még az első félidő vége előtt lecserélték, amit Bajner azzal magyarázott, hogy edzője azt szerette volna, ha megtapsolják őt a nézők. Ezután lobbant lángra az interneten futótűzként terjedő „No Bajner, no party” szöveg, amivel a magyar kommentelők elárasztották az Ipswich Facebook-oldalát.

Később, amikor Bajner az angol harmadosztályú Notts Countyba szerződött, hasonló helyzet alakult ki. A Bajner-láz a csatár pályafutásával együtt hűlt ki. A Transfermarkt nyilvántartása szerint tíz klubban szerepelt, de jelentősebb mennyiségű meccset csak a Dortmund II-ben játszott, összesen 65-ször, de ott is két részletben. Ezután a Honvéd következik a sorban, amelynél 25 mérkőzésen hét gólt szerzett. Bajner egykor tehetségnek számított, tagja volt a 2008-as U19-es Európa-bajnokságon az elődöntőig jutott magyar csapatnak.

Borítókép: Bantu Holomisa, dél-afrikai politikus kíséretében Bajner Bálint megérkezik Dél-Afrikába tavaly novemberben (Fotó: Facebook/Bantu Holomisa)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.