Kétszázmilliós fizetést kap Kleinheisler az új csapatánál

Görög sztárcsapat csap le a 44-szeres válogatott középpályásra, noha korábban a Dinamo Zagrebbel hozták szóba. Kleinheisler László négy év után távozik Eszékről és vele együtt Horvátországból is, görög sajtóhírek szerint eldőlt, hogy a Panathinaikosz együttesében folytatja a pályafutását, amely mélyen a zsebébe nyúlt érte.

Magyar Nemzet
2023. 01. 10. 15:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly ősz óta téma, hogy Kleinheisler László elhagyja a horvát NK Osijek csapatát, miután nem tudott megállapodni az eszéki klub vezetőivel az idén nyáron lejáró szerződése meghosszabbításáról. Eleinte arról lehetett olvasni, hogy a horvát topcsapat, a Dinamo Zagreb csaphat le a magyar válogatott középpályására, ám a legfrissebb hírek szerint az athéni Panathinaikosz lesz a következő csapata, ezt Görögországban már tényként kezelik.

Helyi sajtóhírek szerint a Panathinaikosz 600 ezer eurót fizet a 28 éves játékosért, valamint Kleinheisler hároméves szerződést és évi 500 ezer eurós fizetést (mintegy 200 millió forint) kaphat a görög klubtól. Arról is írnak, hogy a magyar játékos nem ment el az Eszék téli edzőtáborába, s jelenleg a horvát együttes engedélyére vár, hogy Athénba utazhasson, ahol áteshet az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, majd következhet a szerződés aláírása.

Puskás, Torghelle, Esterházy – Kleinheisler elődei

Kleinheisler négy évvel ezelőtt Kazahsztánból szerződött Eszékre, ahol eddig 131 meccsen 21 gólt és 15 gólpasszt ért el. Egyedül a horvát csapat színeiben jutott el legalább száz meccsig, a kazah Asztanát 54, a Puskás Akadémiát 39, a Fehérvárt 35, a Ferencvárost 15, a német a Darmstadtot 13, a Werder Brement pedig 7 mérkőzésen szolgálta.

A Panathinaikosz jelenleg vezeti a görög bajnokságot, négypontos előnnyel előzi a második helyezett AEK Athent. Korábban öt magyar labdarúgója is volt a klubnak, Esterházy Márton és Fitos József után sorrendben Torghelle Sándor, Rudolf Gergely, legutóbb pedig Nagy Dominik szerepelt a zöld-fehér csapat színeiben – utóbbi 2020-ban. Magyar edzői is voltak a hússzoros görög bajnok klubnak: Puskás Ferenc 1970 és 1974 között irányította az együttest, Bölöni László pedig 2020 és 2021 között.

Borítókép: Kleinheisler László a válogatottban (Fotó: Nemzeti Sport/Szabó Miklós)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.