Varga János halála után a Nemzet Sportolói február 8-án hét igen szavazattal választották maguk közé tagnak az olimpiai és világbajnok kenus Vaskuti Istvánt. Az 1980-as moszkvai olimpián Foltán Lászlóval kettesben olimpiai bajnokságot nyert kenus immár hivatalosan is a Nemzet Sportolója, a kormány ugyanis elfogadta a tagok javaslatát, megjelent a Magyar Közlönyben, hogy Vaskuti István lett a Nemzet Sportolója.
Vaskuti István immár hivatalosan is a Nemzet Sportolója
A Magyar Közlönyben megjelent, immár hivatalos, hogy az olimpiai és világbajnok kenus, Vaskuti István lett a Nemzet Sportolója.

Kajak-kenu versenyző még nem volt a Nemzet Sportolója. A testület tagja az lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és versenyzői pályafutása után is fontos szerepet játszott a hazai sportéletben. A Nemzet Sportolója jelenleg tehát Vaskuti István, Balczó András, Jónyer István, Hammerl László, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Kamuti Jenő, Bíróné Keleti Ágnes, Magyar Zoltán, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál és Faragó Tamás.
Borítókép: Vaskuti István (Fotó: Nemzeti Sport)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A BL-győztes kapus kínos potyagóljának a magyar válogatott futballista is örülhetett + videó
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.

Lerombolták a Görög Szörny csapatát az Eb elődöntőjében
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.

Fucsovics Márton ápolásra szorult a magyar válogatott kulcsfontosságú meccsén
Nem úgy alakult az Ausztria elleni párharc első napja, ahogyan azt reméltük.

Horváth Ferenc csapata kiesett a Magyar Kupából, Lipcsei Péter is mosolygott ezen
Bombagóllal indult a kupaforduló.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk