Marco Rossi problémái kezdenek megoldódni

Ádám Martin gyorsan bizonyította, hogy Szalai Ádám válogatott búcsúja után lehet rá számítani a futballválogatottban a középcsatár poszton. A dél-koreai Ulszan Hyundai támadója két hete megsérült, még az első félidő előtt cserét kért. Mára kiderült, a vádlisérülése a múlté, hamarosan teljes értékű edzésmunkát tud végezni a korábbi magyar gólkirály.

Magyar Nemzet
2023. 04. 23. 14:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Két hete a vádlim sérült meg az első félidő elején, az ápolás után éreztem, ez nem lesz az igazi, ezért cserét kértem, nehogy komolyabb sérülést szenvedjek – mondta az M1 aktuális csatornának az Ulsan Hyundai csatára, aki azért volt kicsit bosszús, mert éppen akkor voltak kint nála a szülei.

Ádám Martin (jobbra) sérülése már a múlté    Fotó: Dél-koreai Labdarúgó-szövetség


A 28 éves támadó elárulta, most már százszázalékos állapotban van, pénteken együtt edzett társaival, de szombaton még nem kapott lehetőséget. Szerinte a formája nem ment rá a rövid kihagyásra. Ádám Martin arról is beszélt, nem aggódik, hogy első idényéhez képest eddig kevesebb lehetőséget kapott, mint fogalmazott, a másik csatár gólt rúgott, amikor lehetőséget kapott, ezért bennmaradt a csapatban. Hozzátette, sok mérkőzés áll előttük, ezért biztos lesz lehetősége bizonyítani. 

– Meg szeretnénk védeni a címünket. Jól indultunk, de a legutóbbi két meccs nem sikerült – mondta Ádám Martin arra utalva, hogy a dél-koreai bajnokságban éllovas Ulsan Hyundai első hat mérkőzését megnyerte, utána viszont egy-egy vereség és döntetlen következett. A válogatottról kifejtette, Marco Rossi csapata úgy kezdte az Európa-bajnoki selejtezősorozatot, ahogy szerették volna. Megjegyezte, a Bulgária ellen 3-0-ra megnyert nyitányon olyan első félidőt produkáltak, amely minden szempontból rendben volt. – Ez csak egy meccs volt, még sok van hátra, hogy elérjük a célt, az Eb-részvételt – zárta szavait Ádám Martin.

Borítókép: Ádám Martin felépült a sérüléséből (Fotó: Mirkó István)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.