– Megbecsülik anyagilag?
– Vannak megtakarításaim, nem aggódom a megélhetésem miatt, meg tudok élni az edzősködésből. De miért kérdezi?
– Korábban kijelentette, hogy oda megy focizni, ahol a legjobban megfizetik. Miért érte meg beleállni egy ilyen érzékeny témába?
– A profi labdarúgó pályafutása véges, ha valaki a harmincas évei elejéig nem tudja megalapozni a jövőjét egy jó szerződéssel, akkor eljön az idő, amikor a neki ígért pénz alapján dönt a jövőjéről. Én erre gondoltam. A belga Kortrijkhez 28 évesen kerültem, az jó átmenet lehetett volna egy nagy dobbantáshoz, de az végül nem jött össze. Most a III. kerületi TVE-nél a felnőtteknél vagyok asszisztensedző, és szeptembertől besegítek az utánpótláskorú tehetségek képzésébe.
– Van elég tehetség? Változtatna valamit a hazai utánpótlásképzésben?
– Ez összetett és nehéz kérdés. Ebben a témában nagyon sarkosan fogalmazok: több tehetségre lenne szükség a focisulikban és az akadémiákon, mert most már itthon is elérhető a komoly képzés. Az U17-es korosztályból a felnőtt futballba való átmenetet nagyon kevés gyerek képes megugrani. Szerintem a 19 éveseknek felesleges akadémiák közötti bajnokságot szervezni, hiszen aki tehetséges, annak már felnőtt szinten kellene futballoznia. A legfontosabb az, hogy a 17, 18 éves gyerekek minél hamarabb integrálódjanak a felnőtt futballba, akár megyei első osztályban vagy az NB III-ban tudjanak játszani.
Tapasztalják meg a saját bőrükön, hogy milyen az, amikor pénzért kell játszani, felelősséget kell vállalni a pályán. A többség ezt nem tudja: azt hiszi, hogy lejátszik egy meccset a hétvégén, a suliban kidumálja az élményt a haverokkal. Ezzel nincsen semmi baj, egy ideig. De amikor a család vagy a csapattárs, például egy kétgyerekes édesapa bevétele a tét, az már komolyabb dolog.
Ugyanakkor az sem jó, ha a 17 éves gyerekek abbahagyják a focit, mert nem tudnak felnőtt szinten teljesíteni. Kizárólag az ő fejlődésük érdekében kellene megtartani az U19-es korosztály bajnokságát, de ez nem szabad, hogy az akadémiák közötti bajokság legyen. Ezzel nyerhetnének egy kis időt a fiatalok, mielőtt bekapcsolódnak a felnőtt futballba. A másik probléma az utánpótlás-neveléssel az, hogy nagyon sokan kizárólag a fizikális képzés felől közelítik meg, és maga a technika, a taktika teljesen háttérbe szorul, miközben a mai futballban már mindent együtt kell kezelni, nincs egyik a másik nélkül! Ha tizenhárom éves koráig nem tanulja meg a gyerek a technikai alapokat, akkor nagy valószínűséggel nem lesz belőle kiemelkedő játékos.
– Szoboszlai Dominiknak sikerült, ő kerülő úton fut be komoly karriert.
– Igen, a világ legjobb bajnokságában, a világ egyik legjobb csapatában játszik. Ha pár évig Liverpoolban marad, akkor is büszkék leszünk rá. Én is hallom, sokan azt mondják róla, hogy nagyképű. De én nem így látom: Dominik magabiztos. Tudja, hogy mire képes, és mások véleménye miatt nem fog megváltozni. A német kupadöntő után két karórával a kezén pózolt. Lehet, hogy ez valakinek nem szimpatikus, és akkor mi van? Ez az ő élete, és ő huszonkét éves korára elég sok mindent letett már az asztalra. Nem véletlen, hogy az Izland elleni Eb-pótselejtező 93. percében megindult a saját térfeléről, és győztes gólt szerzett.
Az a bizonyos Izland ellen szerzett gól:
Az sem, hogy úgy rúgja a szabadokat, ahogy.
A bolgárok elleni bomba:
Én nagyon örülök a sikereinek, ő jó példa lehet a magyar fiatalok előtt. Ebben rengeteg meló van, ő nem járt tizenhat évesen csütörtökönként szórakozni a Music Cornerbe, ahogy én. Rá odafigyeltek.
Szerintem még mindig van feljebb a pályafutásában. Ha erre a szintre eljutott, és folyamatosan tud játszani, akkor a világ bármelyik csapatába beférhet. Amit Gündogan tud a Barcelonában, azt ő is tudja. A Realnál Tchouaméni nem az a szint, Modric és Kroos kifelé megy a futballból. Szoboszlainak megvan a tudása ahhoz, hogy a világ bármelyik topcsapatában meghatározó játékos legyen.
– Sokan azt hitték, hogy ön is az lehet. Csodagyereknek tartották, tizenöt és fél évesen mutatkozott be az NB I-ben, de hiába nyert négyszer bajnokságot, és játszott tízszer a magyar válogatottban, sokkal többre vihette volna. Érzi ezt a kettősséget?
– Igen. Elismerem, én is hibáztam. Tizenöt-tizenhat évesen elhittem magamról, hogy kiváló futballista vagyok. Nem tudtam kezelni a hirtelen jött médiaérdeklődést, azt hittem, hogy sínen vagyok. Az egyéni képzésen majd erre is hangsúlyt fektetek, elmondom a srácoknak, hogy ha olyan helyzetbe kerülnek, mint én, akkor azt hogyan kezeljék. Én tizennégy évesen kerültem fel Székesfehérvárról a fővárosba. Az MTK a Victor Hugo utcai lakásokba szállásolt el minket, tizennégy évesen tizennyolc éves gyerekekkel voltam együtt. Ők már élték az életet… Én csapódtam hozzájuk, sok mindenben rájuk voltam utalva. Istenes az, ahogy tartottam magam. Maradjunk annyiban, láttam dolgokat.
– Nem volt mentor az MTK-nál?
– Á, dehogy. McDonald’sban ettem, reggel tízkor pizzáztam, senki sem szólt, hogy ezt nem így kellene. És amikor felkerültem az MTK-hoz, egy év alatt tíz kilót híztam, mert felpakoltak rám tíz kiló izmot. Ezzel elvesztettem az addig rám jellemző dinamikát: az első öt-tíz méteren még gyors voltam, de utána teljesen lelassultam. Abban az időben nem voltak erőnléti edzők, rehabilitációval foglalkozó szakemberek.
Szinte semmire sem kellett figyelni: edzettem egy-két órát, majd akár öt órán keresztül kávéztam a WestEndben. Utólag két dolgon változtatnék: sokkal jobban ügyelnék a prevencióra, arra, hogy egészségesen tartsam a testem, és a táplálkozásra.
Ha ezekre nagyobb hangsúlyt helyezek, nem járok el csütörtökönként diszkóba, sokkal több is kijöhetett volna belőlem. És persze nem kellett volna elhinnem, hogy én vagyok az ország legjobb játékosa.
– Elhitte?
– Elhitették velem. Tizenhat és tizennyolc éves korom között volt egy nagyon rossz időszakom. Ennek ellenére megkaptam a lehetőséget, majd jött Lőrincz Emil, az akkori edzőm, aki kerek perec elmondta, hogy nem érdekli, mekkora tehetség vagyok. Ha nem teljesítek, nem játszom. Mondtam magamban, hogy ez úgysem lesz így. Aztán így lett. Fél éven keresztül nem játszottam. A téli felkészülés kezdetén valami átkattant bennem, utána komolyabban vettem a futballt. Bognár György érkezésével Juhász Rolanddal és Kanta Szabolccsal az NB I-es kerettel edzettem és játszottam. Az U21-es válogatottban jól ment a játék, hallottam, hogy az Inter és az Osasuna is kinézett magának, de ezekből nem lett semmi, korábban, 16 éves koromban nem engedett el az MTK Hamburgba. Csak később, huszonnyolc évesen mehettem ki külföldre. Ha annak idején megkapom a lehetőséget, és eljutok Hamburgba, az talán sokat dobott volna a pályafutásomon.
– Egyszer azt mondta, hogy a később a Barcelonánál is dolgozó BL-győztes másodedző, Henk ten Cate volt a legjobb szakember, akivel valaha együtt dolgozott. Miért pont ő?
– Mert kiemelkedően tudta elmagyarázni a taktikát. Mondom ezt annak ellenére, hogy én akkoriban az MTK junior csapatában játszottam, és csak elvétve kaptam tőle lehetőséget. De látszott, mit akar játszatni a csapattal, kár, hogy nem jöttek az eredmények. De nem csak tőle, minden edzőmtől sokat kaptam. Bognár György az MTK-ban megadta az alkotói szabadságot, a Vasasban eltöltött korszak, és Siófok után Budaörsre hívott, ahol visszatért a kedvem a futballhoz.
– Debrecenben ért a csúcsra a BL-szerepléssel.
– Igen, de nem indult valami fényesen az az időszak. Úgy volt, hogy Dzsudzsák Balázs már 2007 őszén eligazol a PSV-hez, de végül csak 2008-ban távozott. Én kétszer voltam kezdő az őszi szezonban, néhányszor beszálltam csereként, nem voltam elégedett a helyzetemmel, el akartam igazolni. A francia másodosztályú Grenoble hívott próbajátékra. Meg is feleltem, az edzőmeccsen gólt rúgtam, de a DVSC nem tudott megegyezni a Grenoble-lal. Úgy volt, hogy ingyen elmehetek kölcsönbe, és a francia klubnak opciós vételi lehetősége lesz. De ebből sem lett semmi. Maradtam, Herczeg Andrással végül kupát nyertünk, másodikok lettünk a bajnokságban. A rá következő évben bajnokok lettünk, bejutottunk a Bajnokok Ligája, majd az Európa-liga csoportkörébe. A Szuperkupát is megnyertük. Nagyon kellemes volt az a két év.
– A Debrecen BL-szereplése után nem nagyon kapkodták szét a csapatot. Az alapemberek közül Rudolf Gergely Genovába szerződött, a többiek maradtak. Ez hogyan érintette?
– Rudolf fizikai adottságai közelebb álltak a nemzetközi futballhoz, mint az enyéim. Ahogy a többi csapattársam, én is megpróbáltam eladni magam külföldre a nemzetközi kupaszerepléssel. Fájt és valahol zavart is, hogy ez nem jött össze. De annyira jó volt a társaság, hogy ez átlendített a nehéz pillanatokon. Az Európa-liga csoportkör után jött egy holtpont. Környezetváltozásra vágytam, habár a klub azt szerette volna, ha maradok.
– A belgiumi Kortrijknél megvilágosodott.
– Igen… Egészen 28 éves koromig azt hallottam, hogy a meccs előtt tésztát kell enni. A felkészülés elején a futótesztek után vért vettek tőlem. Elég gyorsan besavasodtam. Mondták, hogy nem kellene erőltetni a tésztát, a hal és a zöldség a megfelelő az én vércsoportomnak. A tészta, a paradicsomos tészta a legrosszabb. Ahhoz képest, hogy addig éveken keresztül ezt ettem a meccsek előtt…
– A válogatottban 2006-ban, a Málta elleni vesztes meccsen mutatkozott be. Nem a legszebb premier.
– A magyar labdarúgás egyik legszomorúbb estéje volt, de nekem az volt az egyik legboldogabb. Majd jött még kilenc válogatottság. A legnagyobb élményem a hollandok elleni két meccs, a hazai 0-4 és az amszterdami 5-3 volt. Hihetetlen, milyen játékosok, Van der Vaart, Sneijder, Robben ellen szerepelhettem. Az 5-3-as vereséget mindenki pozitívan élte meg, de utólag bevallhatom, azt éreztem azon a meccsen, hogy a hollandok bármikor képesek gólt rúgni. Robin van Persie-hez odamentem a meccs végén, hogy cseréljünk mezt, mondta, hogy oké, majd később. Elkönyveltem magamban, hogy akkor ez annyi volt. Majd bementünk az öltözőbe, és egyszer csak ott állt Van Persie az ajtó előtt a megígért mezzel. Ez sem volt rossz élmény.
