Vas Kata Blanka húzhatta magára a világbajnokok szivárványos trikóját! + videó

Nagy magyar siker a glasgow-i kerékpáros-világbajnokságon: a mai női mezőnyversenyben Vas Kata Blanka a 11. helyen végzett, de ami a lényeg: ezzel az U23-as korosztályban ő lett a világbajnok. Az eredményhirdetésnél már az ikonikus szivárványos trikóban feszíthetett.

Magyar Nemzet
2023. 08. 13. 18:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Loch Lomond és Glasgow közötti 154,1 kilométeres távú versenyen az utolsó 35 kilométerre kettészakadt az esélyesek csoportja. Vas Kata Blanka a másodikban maradt további két, az U23-as korosztály érmeire pályázó bringással. A végén a körpályán két körrel a vége előtt ez a boly több mint egy perccel követte a hosszú ideje egyedül szökésben lévő svájci Elise Chabbey-t és ötven másodperccel tekert az esélyeket, így a belga Lotte Kopeckyt és a holland Demi Volleringet, valamint az utóbbit segítő Van Vleutent magában foglaló csoport mögött. Az U23-as érmekért vívott csatában remekül hajrázva végül a 21 esztendős Vas bizonyult a leggyorsabbnak, így ő lett az U23-as világbajnok, s az érmét már a világbajnokot megillető szivárványos trikóban vehette át. Egy évig ebben tekerhet.

Vas Kata Blankának így három szakágból van vb-érme ebből a korosztályból: hegyikerékpárban és terepkerékpárban 2020-ban egyaránt második volt. A korábbi gyorskorcsolyázó Zsankó Petra csoportját a körpályán kiintette a zsűri, így ő nem fejezte be a vb-t. Elöl az utolsó körre az esélyesek beérték Chabbey-t, s végül Kopecky lett a világbajnok.

Világbajnokság, női mezőnyverseny, Loch Lomond–Glasgow, 154,1 km:

1. Lotte Kopecky (Belgium) 4:02:12 óra
2. Demi Vollering (Hollandia) 7 másodperc hátrány
3. Cecilie Uttrup Ludwig (Dánia) azonos idővel
…11. Vas Kata Blanka 4:34 perc hátrány
…13. Shirin van Anrooij (Hollandia) azonos idővel
…17. Anna Shackley (Nagy-Britannia) a. i.

U23-as korosztály:
1. Vas Kata Blanka
2. Shirin van Anrooij (Hollandia)
3. Anna Shackley (Nagy-Britannia)

Borítókép: Vas Kata Blanka nagy győzelmet aratott (Forrás: Twitter/UCI)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.