Beleborzong az ember, milyen mélyről indult Marco Rossi a válogatottal

Napra pontosan öt évvel ezelőtt, 2018. szeptember 8-án vezette először Marco Rossi szövetségi kapitányként a magyar labdarúgó-válogatottat. A belga Georges Leekenstől vette át az irányítást, és akkor szinte kilátástalannak tűnt a helyzet, Rossi az első meccsén ki is kapott az együttessel Finnországtól. Öt évvel később pedig már senki sem lepődik meg azon, ha Szerbiát idegenben legyőzi a nemzeti csapat. Hihetetlen utat tett meg Marco Rossi a válogatottal.

2023. 09. 08. 14:54
ROSSI, Marco
Labdarúgó Eb-selejtező - Szerbia - Magyarország Fotó: Czeglédi Zsolt
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindössze néhány játékos maradt meg első válogatott kezdőjéből, öt év alatt szinte teljesen kicserélődött a csapat. 2018-ban a finnek ellen a következő tizeneggyel állt fel az olasz edző: Gulácsi – Lovrencsics, Lang, Kádár, Fiola – Kovács, Pátkai, Kleinheisler – Stieber, Szalai, Sallai. Közülük mindössze és lépett pályára tegnap Belgrádban, ahol a Rossi-csapat 2-1-re legyőzte idegenben a legnagyobb riválisát az Európa-bajnoki selejtezőkön.

ROSSI, Marco
Marco Rossi minden mozdulatában olasz, de a szívében már legalább annyira magyar is. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Persze Kleinheisler László, és Kalmár Zsolt is a válogatott keret állandó tagja maradt a legelső Rossi-névsorból. Ők 2018-ban is ott voltak már a keretben Finnországban, ahol 1-0-ra kikapott a magyar válogatott Marco Rossi első meccsén a Nemzetek Ligájában.

Borzaszó nehéz feladatot vett akkor a nyakába Rossi, aki addig a Dunaszerdahely edzője volt. Bernd Storck egy évvel korábbi menesztése után a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a belga Georges Leekenst bízta meg a válogatott vezetésével, akinek 2018 tavaszán több mint fél éve, de ami ennél is fontosabb, négy felkészülési mérkőzése volt arra, hogy a szeptemberben kezdődő Nemzetek Ligájára felkészítse a csapatot. Csakhogy Leekens vezetésével óriási mélypontra zuhant a válogatott, négy meccsen három vereség és egy döntetlen volt a mérlege, pedig az ellenfelek nem voltak különösebben acélosak: Ausztrália, Fehéroroszország, Skócia és Kazahsztán volt a rivális.

Marco Rossi első meccse a magyar válogatott élén, 1-0-s vereség Finnországban:

Június 9-én még Leekens vezette a válogatott az ausztrálok ellen, és akkor a hazai pályán elszenvedett 2-1-es vereség után lépett az MLSZ, amely elküldte a belgát, majd kinevezte Rossit, aki korábban NB I-es bajnokcsapatot faragott a Honvédból. Napjainkból visszanézve rémálom, amilyen helyzetben volt a magyar válogatott 2018 szeptemberében. Addigra a 2016-os Eb sikere rég megkopott, megszégyenítő vereségek vezettek a Rossi-érához.

 

A lesújtott Marco Rossi: Enyém a felelősség!

Az első meccs még nem hozott nagy változást. Finnországban ugyan nem játszott alárendelt szerepet a válogatott, de mégiscsak kikapott 1-0-ra. Tegyük hozzá: úgy, hogy az olasz mesternek egyetlen felkészülési meccs sem jutott, rögtön téthelyzetben kellett dirigálnia.

Rossi már akkor rendkívül őszintén értékelt, nem kereste a mentségeket, s az eredmények mellett alighanem ez a kendőzetlen stílusa az, amivel annyira megszerettette magát az elmúlt években. – Nekünk is voltak helyzeteink, de a legfőbb gondot az jelentette, hogy nem találtuk el a kaput. Bár elkövettünk néhány hibát, végig nálunk volt a labda, jobb eredményt érdemeltünk volna. Én vagyok a felelős az eredményért – nyilatkozta öt évvel ezelőtt Rossi.

Mennyi minden változott azóta! Tegnap a magyar válogatott már úgy utazhatott el Szerbiába, hogy az Eb-selejtezős csoportja papíron legerősebb ellenfelével szemben sem volt félnivalója. És 2-1-re meg is nyerte a rangadót. A Rossi-csapat megjárta a 2021-ben megrendezett Európa-bajnokságot, tavaly pedig tétmeccsen kétszer legyőzte Angliát, egyszer Németországot is. Idén öt találkozón négy győzelem a mérleg, legutóbb lassan egy éve, tavaly szeptemberben Olaszország ellen kapott ki a nemzeti csapat.

Ki hitte volna ezt 2018. szeptember 8-án? Senki. Talán még maga Marco Rossi sem. 

Borítókép: Marco Rossi rendkívüli sikereket ért el a magyar válogatott élén (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.