Óriási meglepetés született a női kézilabda-bajnokság 2. fordulójában. Az a Mosonmagyaróvár fogadta a címvédő Győri Audi ETO-t, amelynek még soha sem sikerült legyőznie megyei riválisát. Sőt a győriek a Ferencvároson kívül legutóbb 2020 januárjában kaptak ki magyar csapattól, akkor Siófokon veszítettek. A házigazdák az első félidőben négygólos hátrányból fordítottak, de az sem törte meg őket, hogy a fordulást követően az ETO egy ötgólos sorozattal nyitott. Sok volt a hiba, idegesen kézilabdáztak a játékosok. Az óváriak 18-18-nál egyenlítettek, majd utána végig ők vezettek, és végül 33-30-ra megnyerték a mérkőzést.
Bombameglepetés: Mosonmagyaróváron vallott kudarcot a Győr
Megszületett a magyar női kézilabda-bajnokság első bombameglepetése: fennállása során először a Mosonmagyaróvár 33-30-ra legyőzte a címvédő Győri Audi ETO csapatát.

A hazai csapat vezetőedzője, Gyurka János azt emelte ki, hogy a csapata küzdésből jelesre vizsgázott, az viszont bosszantotta, hogy mindkét félidőt gyengén kezdte. Ulrik Kirkely, a Győr vezetőedzője így nyilatkozott: – Nagyszerűen játszott a Mosonmagyaróvár. Megvoltak a lehetőségeink, hogy másképp alakuljon az eredmény, de sajnos nem éltünk velük, így egyértelmű volt a vereségünk.
Borítókép: Okkal ünnepeltek boldogan a Mosonmagyaróvár játékosai (Fotó: Nemzeti Sport/Nagy János)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Szoboszlai vezetésével máris robbant a stadion, a szurkolók az MLSZ-nek üzentek
Kövesse velünk a magyar labdarúgó-válogatott sorsdöntő vb-selejtezőjét Írország ellen.

Marco Rossi megszegte az ígéretét, váratlant húzott az írek elleni kezdővel!
A magyar labdarúgó-válogatott sorsdöntő vb-selejtezőt vív Írország ellen a 2026-os világbajnokságért.

Akkor sem kell izgulni, ha az írek vezetést szereznek – itt a bizonyíték!
A magyar labdarúgó-válogatott nem kaphat ki Írországtól, különben lecsúszik a pótselejtezőt érő második helyről.

Redzic felkészül? Megvan Marco Rossi megálmodott kezdőcsapata az írek ellen
A magyar válogatott összeállítását az írek különleges stílusa nagyban befolyásolhatja.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk