Novak Djokovics nagy bajba került vajdasági riválisa ellen

Nem tűnt nehéznek Novak Djokovics sorsolása. A szerb klasszis a US Open harmadik fordulójában mégis kétszettes hátrányba került a vajdasági Györe László ellen. Ekkor azonban Novak Djokovics űrteniszre kapcsolt, s a folytatásban játékot is alig engedélyezett ellenfelének, így bejutott a nyolcaddöntőbe.

2023. 09. 02. 7:33
Novak Djokovics US Open 2023
Fotó: AP Photo/Frank Franklin II
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ehhez képest az első szettben szenzációsan teniszezett, és erről a szettlabdája is tanúskodik.

S volt folytatás is! Györe a második játszmát is megnyerte 6:4-re, azaz Djokovics egy játszmára került a búcsútól.

Ekkor azonban a szerb világklasszis ismét bemutatta, hogyan kell felállni a padlóról. A következő két játszmában csak egy-egy játékot engedélyezett ellenfelének, pedig Györe ekkor is mindent megpróbált.

Djokovics az ötödik játszmát is korai brékkel kezdte, s utána megengedte magának, hogy a további fogadójátékokra már ne koncentráljon annyira. 5:3-nál a meccsért szerválhatott, s ekkor Györe bréklabdához jutott, de a hosszú labdamenet végén ő hibázott, ellenfele pedig a második meccslabdáját már kihasználta.

Novak Djokovics a tükörbe nézett

– Óriási gratuláció jár Lászlónak, talán a legjobb teniszét játszotta, amit valaha láttam tőle – dicsérte ellenfelét Djokovics. – Kétszettes hátrányba kerülve az öltözőben próbáltam feltüzelni magamat, a tükörbe néztem, és úgy magyaráztam. Aztán el is nevettem magamat, mert annyira beleéltem magam a helyzetbe. Néhányszor ez már bevált, igaz, nem mindig. A folytatásban kicsit jobban tudtam olvasni a játékát, de idegtépő volt a meccs az utolsó labdamenetig.

Djokovics pályafutása során nyolcadik alkalommal fordított kétszettes hátrányból. A korábbi hat alkalom közül négy esetben végül meg is nyerte az adott Grand Slam-tornát.

S ha már a kedvező sorsolással kezdtük: az idei US Openen a negyeddöntőbe jutásért a világranglistán 105. helyen álló horvát Borna Gojo lesz Djokovics ellenfele.

US Open, harmadik forduló, férfi egyes

Djokovics (szerb, 2.)–Györe (szerbiai, 32.) 4:6, 4:6, 6:1, 6:1, 6:3

Borítókép: Novak Djokovics váratlanul nehéz helyzetbe került Györe László ellen (Fotó: AP Photo/Frank Franklin II)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.