Tizennégy hónappal később azonban visszatért, s nem szabadkártyával, hanem a kvalifikációs sorozaton keresztül verekedte vissza magát a profimezőnybe. Már tavaly is kiemelt volt a világbajnokságon, idén pedig meggyőző teljesítménnyel, 99,81-es körátlaggal kezdett, és 3-1-re nyer a lengyel Radek Szaganski ellen.
– Nagyon elégedett vagyok ezzel a teljesítménnyel. Az Ally Pally (Alexandra Palace) a legfontosabb helyszín a sportágban, mindenki itt akar nyerni – hangsúlyozta Van Barneveld, akinek a korábbi világbajnokok közül mindenképp a legkevesebb esélyt adták a torna előtt az újabb végső sikerre.
Hat világbajnok folytatja karácsony után
Mégsem ő, hanem a kétszeres győztes Peter Wright volt az, aki már búcsúzott közülük. December 23-án este még rendeznek néhány mérkőzést, utána karácsonyi szünetet tartanak a PDC-vb-n. A december 27-én kezdődő harmadik fordulóban Raymond van Barneveld mellett biztosította helyét a háromszoros bajnok Michael van Gerwen, a kétszeres győztes Gary Anderson, a címvédő Michael Smith és a szintén egyszeres győztes Gerwyn Price és Rob Cross is.
Nem Wright kiesése volt az egyetlen meglepetés: a nyolcadik kiemelt Danny Noppert, a tavalyi elődöntős Dimitri Van den Bergh és a négyszeres elődöntős James Wade sem tér már vissza karácsony után az Alexandra Palace-ba.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!