Túl sok volt a hiba
– Az első félidőben támadásban és védekezésben sem teljesítettünk a tőlünk megszokott szinten, túlságosan sokat hibáztunk. Egy ilyen csapat ellen ezt nem lehet megengedni – kezdte értékelését a találkozó utáni sajtótájékoztatón Ulrik Kirkely. Hozzátette: az első félidőben Laura Glauser a kapuban még nagyobb magabiztosságot adott a vendégeknek, ez is egy fontos tényező volt. Érdekesség, hogy a világbajnok francia kapus 2020 és 2022 között az ETO-t erősítette, nyártól viszont a Ferencváros játékosa lesz.

Kirkely kifejtette, az öt-egyes védekezésüknek köszönhetően a szünet előtt már egy kicsit jobb ritmusban játszottak, de a támadójátékuk akkor is akadozott. A második félidőre úgy mentek ki, hogy megbeszélték, maradnak a hatosfalas védekezésnél. Próbáltak sokkal agresszívebben, gyorsabban védekezni, ez pedig előrevitte a játékukat. A nagyobb tempónak, nagyobb magabiztosságnak köszönhetően visszajöttek a meccsbe, és bár az utolsó öt percben döntetlen állásnál teljes gőzzel a győzelemért támadtak, megint elkövettek egy-két egyszerű hibát, így pedig nem lehet mérkőzést nyerni egy ilyen élcsapat ellen, vélekedett a győriek edzője.
| Bajnokok Ligája, csoportkör, 12. forduló, A csoport: Győri Audi ETO KC-CSM Bucuresti (román) 24-26 (9-15). |
Borítókép: Bruna de Paula négy gólt lőtt a meccsen (Fotó: Nemzeti Sport/Koncz Márton)



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!