„Helyén volt a szívünk és az eszünk”
Hatalmas küzdelemben nyert kupaaranyat a Fradi a Győr ellen
Hatalmas küzdelemben nyert kupaaranyat a Fradi a Győr ellen
A Fradi egy elrontott első félidőt követően előbb kiegyenlített (23-23), majd hetesekkel megnyerte a kupadöntőt.
A Győr tízzel verte a bajnokságban kieső helyen álló budaörsieket, míg a Ferencváros hattal az immár teljes csapatukkal kiálló óváriakat.
A hazai bajnokság két élcsapata, a Ferencváros és Győri Audi ETO KC a Bajnokok Ligája csoportjából egyenes ágon jutott a negyeddöntőbe.
A Győr kézilabdázója márciusban annak ellenére sem lesz válogatott, hogy a szövetségi kapitány számított volna rá.
A Győri Audi ETO KC balszélsője, Fodor Csenge lemondta a közös felkészülést a nemzeti csapattal.
A BL-címvédő győriek 29-23-ra győztek az Esbjerg vendégeként, és csoportelsőként jutottak be a legjobb nyolc közé.
A győriek ugyanis a BL 13. fordulójában a német HB Ludwigsburgot fogadta, és egészen elképesztő fölénnyel, 32-19-re verte a tavaly még SC Bietigheim néven az MVM Dome-ban Bl-döntőt játszott csapatot.
A magyar kézilabda-válogatott kapusa a nyártól nevelőegyesületében, a Győrben folytatja a pályafutását.
Az ETO eddigi egyetlen BL-vereségét éppen az Odense ellen szenvedte el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Idén igencsak gyorsan változott meg az időjárás február végén.
A manchesteriek kiharcolták a továbbjutást Plymouth Argyle-lal szemben az FA-kupában.
Több mint százötvenszer mozdult meg a föld hazánkban és környékén.
Különös kegyetlenséggel.
A brazil szélső két gólpasszal járult hozzá ahhoz, hogy a Szpartak 2-0-ra legyőzte az Orenburgot az orosz bajnokságban.
Egyre nagyobb és halálosabb veszélyt jelentenek a szintetikus szerek.
A korábbi kudarc ellenére ismét meghívatná magát.
A brazil szélső két gólpasszal járult hozzá ahhoz, hogy a Szpartak 2-0-ra legyőzte az Orenburgot az orosz bajnokságban.
Egyre nagyobb és halálosabb veszélyt jelentenek a szintetikus szerek.
A korábbi kudarc ellenére ismét meghívatná magát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.