Az első félidő után még 16-16 volt az állás, ez a portugáloknak kedvezett, akik sokáig vezettek is a második félidőben, de a végére a hatezer magyar szurkoló tombolhatott a csapattal a mesés végjátékunknak köszönhetően. Kenyeres elmagyarázta, hogy mi kellett ehhez:
– A védekezésünk feljavult, plusz jöttek újra a kapusbravúrok, amivel kicsit felhoztuk a csapatot, és amikor utolértük a portugálokat, akkor már szerintem az ellenfél megzavarodott, már nem tudta azt játszani, amit addig játszott, lehetett is látni, hogy tanácstalanok.
Imre Bence az 52. percben egyenlített ki 24-24-re, és azt se felejtsük el, hogy fejütésért Sipos Adriánt a 49. percben piros lappal végleg kiállították. A Svájcban 1986-ban világbajnoki ezüstérmet szerző magyar válogatott klasszisa szerint ebből is jól jöttünk ki.
– Sipos Adrián kiállítása feltüzelte a csapatot, akik a helyére bekerültek azok dupla annyi energiát tettek bele a védekezésbe, és ez teljesen jól működött, küzdöttek, hajtottak a fiúk. Még rengeteg potenciál van ebben a csapatban, és azért kell tovább dolgozni, hogy ez ki is jöjjön Párizsban. Ez a csapat a négy közé tud kerülni az olimpián, meggyőződésem – fejezte be Kenyeres József.
Tizenkét évvel London után ismét ott lesz tehát a magyar férfikézilabda-válogatott az olimpián. Párizsban a kézilabdatornát július 25. és augusztus 11. között tartják.
Borítókép: Imre Bence a férfikézilabda olimpiai selejtezőtorna Magyarország–Portugália mérkőzése után a Tatabányai Multifunkciós Csarnokban 2024. március 17-én. Olimpiai kvótát szerzett a magyar válogatott, amivel 30-27-re legyőzte Portugáliát (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!