Két rangadó vár a Paksra, a Ferencváros pótlással folytatja
A diósgyőriek elleni, szerdai meccs után az FTC vasárnap a Zalaegerszeg vendége lesz, majd a liga utolsó szakaszában fogadja még a Kisvárdát, aztán az MTK-hoz látogat, vendégül látja a Debrecent, a Diósgyőr otthonában szerepel, végül pedig az Újpest FC ellen zár a Groupama Arénában. A pontversenyt korábban heteken át vezető, ám immáron tartósan a második helyre szorított Paks sorsolása ehhez képest különösen a következő két hétben nehezebb. Április 13-án a harmadik helyen álló Fehérvár vendégszerepel Pakson, ezt követően pedig a pillanatnyilag negyedik helyezett Puskás Akadémia fogadja a Paksot. További pluszadalék, hogy a paksiak is versenyben vannak még az elődöntőnél járó Magyar Kupában, így nem elképzelhetetlen, hogy az idény végéhez közel újabb pontokat ver ellenfelére a Ferencváros. A mostani pontelőnnyel számolva a Fradi az április 20-i vagy 27-i hétvégén teheti biztossá a klubtörténet 35. bajnoki címét.
Az FTC 2019 óta letaszíthatatlan az élvonalbeli bajnokság trónjáról. Akkor és 2020-ban 13, 2021-ben 20, 2022-ben 12, tavaly pedig 6 pontos előnnyel előzte meg a második helyen végzett klubot a Fradi. Különösen szembetűnő, hogy míg 2023-ban „leeresztett” a Ferencváros a márciusban lejátszott nemzetközi kupamérkőzések után, az idei, februári Európa-konferencialiga-kiesést követően nem ez történt: a Fradi ezen a tavaszon csupán az Olimpiakosztól kapott ki, a bajnokságban viszont kilenc találkozó óta veretlen. Amennyiben a bajnoki cím várható bebiztosítása után nem engedi ki nagyon a keret, a vereség nélküli fél év sem elképzelhetetlen.
Hirdetés: ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!