A női országúti kerékpárosversenyeken Vas Blanka csapata, az SD Worx rendre a fő esélyes arra, hogy győzelmet arasson valamelyik kerekese révén. Maga Vas Blanka is nyert tavaly szakaszt a női Girón, de a keret tagja a mezőnyverseny uralkodó világbajnoka, a belga Lotte Kopecky és a tavaly női Tour de France győztese, a holland Demi Vollering is. A rangos hollandiai egynaposon, az Amstel Gold Race-en tavaly Vollering nyert Kopecky előtt, idén viszont a szintén holland Lorena Wiebes sikerét készítették elő.
Vas Blanka csapattársának érthetetlen bakija a célvonalnál + videó
A sokoldalú magyar kerékpáros, Vas Blanka (SD Worx) immár országúton versenyez. A vasárnapi, rangos hollandiai egynapos viadal, az Amstel Gold Race hajrájában Vas Blanka is dolgozott azért, hogy a főmezőny utolérje a szökevényeket. A magyar kerekes csapattársa, Lorena Wiebes meg is nyerhette volna a versenyt, ha korai ünneplésével nem engedi át a sikert Marianne Vosnak (Visma–Lease a Bike).

Az utolsó emelkedő előtt Kopecky és Vas Blanka segítette a főmezőnyt ahhoz, hogy utolérje a három szökevényt, majd Vollering vezette fel a hajrát. Wiebes megindult, helyet talált magának, és úgy tűnt, meg is nyeri a versenyt.
Wiebes ünnepelt is, s annyira belefeledkezett örömébe, hogy észre sem vette, ahogy Marianne Vos megelőzte a célvonalnál. A kínos baki ezúttal az SD Worx győzelmébe került.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Gyökeres Viktor háborúja: a Sporting elnöke porig alázta a focistát
Nincs itt semmi látnivaló, harsogta a sportvezető, majd keményen nekiment a játékosnak.

Vészhelyzet Manchesterben, de meglehet, hogy annyira nem bánják a szurkolók
Nemcsak a felkészülés menetét, de a szezonrajtot is befolyásolja a játékos kiválása.

Wimbledon több mint száz éve nem látott hasonlót, az új bajnok nem kegyelmezett ellenfelének
A lengyel teniszező vesztett játék nélkül nyerte meg a finálét.

Hat éve nem történt ilyen, Olaszország ismét szakaszgyőztest ünnepelhet a Tour de France-on
Szombaton 171.4 kilométert tett meg a francia körverseny mezőnye.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk