Bognár szavainak hihetetlen utóélete lett, villant a piros

A Fehérvár a labdarúgó NB I 31. fordulójának nyitómeccsén 4-0-ra nyert az MTK ellen. A találkozó lényegében már a tizedik percben eldőlt, amikor Kádár Tamás piros lapot kapott. Mindez néhány nappal azután történt, hogy a kék-fehérek másik játékosa, Bognár István nyilatkozott a kiállításokról és MTK-t sújtó ítéletekről.

2024. 05. 04. 7:34
Kádár Tamás piros lap MTK Fehérvár Bognár István Karamoko Erdős József
Kádár Tamás másodszor is piros lapot kapott a Fehérvár ellen Fotó: MTI/Vasvári Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Jövő héten megyünk Fehérvárra, a múltkor húsz perc alatt kaptunk két piros lapot. Ki-ki döntse el már, hogy mi a piros, mi nem – nyilatkozta az előző fordulóbeli, Ferencváros ellen elveszített mérkőzés után Bognár István, az MTK labdarúgója. A kék-fehérek ezúttal csak egy piros lapot kaptak otthonában Fehérvár, de azt már a tizedik percben, Kádár Tamás kiállítása pedig esélye sem volt az MTK-nak, amely 4-0-ra kikapott.

Pető Milán Schön Szabolcs Fehérvár MTK 4-0
Pető Milán (balra) az MTK ellen bombagóllal szerezte meg első NB I-es találatát (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

Kádár az őszi Fehérvár–MTK meccsen is a fővárosiak egyik kiállított játékosa volt, akkor kifejeztten durva megmozdulásért kapott piros lapot. Ezúttal a játékhelyzet áldozata lett, bár a meccs alakulását tekintve vélhetően jobban járt volna az MTK, ha utolsó emberként nem ütközik Karamokóval. Horváth Dávid, a kék-fehérek vezetőedzője is elismerte: a kiállítás után csapata alárendelt szerepet játszott.

Kádár Tamás az első játékos lett az NB I-ben, aki az idényen belül két piros lapot is kapott valamelyik rivális ellen.

A teljes idényt nézve egyébként még csak nem is az MTK kapta eddig a legtöbb piros lapot, a Fehérvár otthonában begyűjtött három kiállításon kívül mindössze egy sújtotta a kék-fehéreket, míg az Újpest már hat piros lapot is kapott az idényben.

Kádár mellett két labdarúgó van még, aki két piros lapot is kapott már az NB I 2023/24-es kiírásában: Szatmári Csaba (DVTK) és Csongvai Áron (Fehérvár).

 

Pető Milán bombagólja

Csongvai ezúttal nagyszerű találattal került be a jegyzőkönyvbe, de talán még nála is szebb gólt lőtt Pető Milán. A tizennégyszeres magyar válogatott Pető Tamás fia első találatát szerezte a magyar élvonalban.

– A kispadról azt kérték, a lövések legyenek meg, pörgessük fel a játékot. Hamar sikerült betalálnom, örülök, hogy sikerült az első gólomat megszerezni – mondta a tizenkilenc éves Pető Milán.

NB I, 31. forduló

Péntek
Fehérvár–MTK Budapest 4-0 (3-0), Sóstói Stadion, 3104 néző, jv.: Erdős. Gólszerzők: Katona M. (23.), Christiansen (32.), Csongvai (40.), Pető M. (77.). Kiállítva: Kádár (MTK, 10.)

Szombat
Mezőkövesd–Zalaegerszeg 13.00
Puskás Akadémia–Kisvárda 15.30
Újpest–Diósgyőr 19.15

Vasárnap
Kecskemét–Paks 16.00
Ferencváros–Debrecen 18.30
 

Hirdetés: ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.