Liverpool: váratlan reggeli bejelentés, Szoboszlai fotója is a hírben + videó

A Liverpool FC ma reggel bemutatta a futballcsapat mezét, amelyben a 2024/25-ös szezonban lép pályára a hazai mérkőzéseken. S ez különleges mez, mert a megszületését az a mez inspirálta, amelyben a Vörösök 1984-ben megnyerték a Bajnokcsapatok Európa Kupáját (BEK), a Bajnokok Ligája elődjét. Szoboszlai Dominik is magára húzta az új mezt. A kapusok meze fekete lesz.

2024. 05. 02. 10:26
Szoboszlai Dominik is látható a új mezben
Szoboszlai Dominik is látható a új mezben Forrás: Liverpool FC
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Liverpool hatszoros BL/BEK-győztes: az 1976–77-es, az 1977–78-as, az 1980–81-es, az 1983–84-es, a 2004–05-ös és a 2018–19-es kiírásban ért a csúcsra a legrangosabb európai kupasorozatba. Az 1984-es fináléban a római Olimpiai stadionban az AS Roma csapatával találkozott, amely tehát hazai pályán játszott, de a meccset a Vörösök nyerték, 1-1 után a tizenegyespárbajban 4-2-re kerekedtek felül. S az „utódok” 2024/25-es szezonbeli meze ezt a döntőt idézi meg a Liverpool akkori mezével, az ikonikus gallérral, retró hangulatot keltve. A Liverpool FC X-oldalán Szoboszlai Dominik is látható a jövő évi mezben, amit a Nike gyárt.

Szoboszlai Dominik. Forrás: Liverpool FC

Az 1984-es nagy csapat:

Forrás: X/The Shirt Union

A technológia természetesen sokat fejlődött az elmúlt negyven évben, a klub közleménye kiemeli, hogy a nedvességelvezető anyag gyorsabb párolgást biztosít, hogy a játékosok számára száraz és kényelmes maradjon a mérkőzéseken a kezdő sípszótól a lefújásig.

Van Dijk: Fejet hajtunk a legendáink előtt

– Nagyon tetszik a következő szezonra készülő felszerelésünk, és az, hogy ezzel visszacsempésszük a retró érzést. A történelmünkre épülő klub vagyunk, és az 1984-es csapatunk az egyik legsikeresebb volt. Biztos vagyok benne, a szurkolóink is értékelik majd, hogy ezzel a mezzel fejet hajtunk a legendáink előtt – nyilatkozta Virgil van Dijk csapatkapitány.

 

 

A Liverpool kapusai jövőre ebben a fekete mezben védenek, amit Alisson mutatott be:

A szezon végén távozó vezetőedző, Jürgen Klopp búcsúmeccsén a csapat már ebben a szerelésben lép pályára, és várhatóan ez lesz az utolsó hazai Nike-meze is, hiszen sajtóhírek szerint 2025-től az Adidas lesz az együttes mezbeszállítója – írja a PoolBarátok Facebook-oldala.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.