Óriási küzdelmet hozott a Roland Garros férfi egyes döntője. Először a spanyol Carlos Alcaraz került szettelőnybe, majd a német Alexander Zverev fordított. Alcaraz kiharcolta a döntő játszmát, s végül meg is nyerte a trófeát, így a harmadik Grand Slam-döntőjében is győzött, az olimpiai bajnok Zverev pedig továbbra sem mondhatja Grand Slam-győztesnek magát.
Zverev először játszott szetthátrányban Grand Slam-döntőben, hiszen a 2020-as US Open-finálét kétszettes előnyből veszítette el Dominic Thiem ellen. Az új helyzetben a német próbálta erősen kezdeni a második szettet, de hiába volt három bréklabdája, nem tudta azonnal elvenni Alcaraz szerváját.
2:2-nél viszont már brékelt Zverev, sőt utána már játékot sem nyert a szettben Alcaraz, a német olimpiai bajnok kiegyenlített.
A harmadik szettet már Alcaraz is jól kezdte, s ő tudott először brékelni. Zverev azonban a váratlanul rosszul sikerült adogatójáték után folyamatosan nyomás alatt tartotta a spanyolt, s megfordította a játszmát (7:5).
Alcaraz idegesen fejezte be a harmadik játszmát, tőle szokatlan módon még a székbíróval is pörölt, a negyediket viszont kiválóan kezdte, s ellépett 4:0-ra. Igaz, utána ő is elveszítette az adogatását, majd ápolást kért a bekötött combja miatt.
Ennek ellenére a spanyol simán befejezte a játszmát, jöhetett a döntő szett.
Döntő szett a Roland Garros fináléjában
Alcaraz az elődöntőt öt szettben nyerte meg, összességében lenyűgöző, 10-1-es volt a mérlege ilyen meccseken a döntő előtt, de Zverev 23-11-es mutatója sem volt rossz.
1:1-nél Zverev egészen pocsék adogatójátékot játszott, két könnyű röptét rontott el, majd kettős hibát ütött, s brékhátrányba került. Alcaraz a következő játékot 0-40-ről fordította meg, összesen négy bréklabdát hárítva. Zverevnek hiába voltak lehetőségei, Alcaraz volt az, aki újra brékelni tudott.
A spanyol mindhárom Grand Slam-döntőjét megnyerte, s már csak az Australian Open hiányzik neki a karrier Grand Slamhez. S nem mellesleg megelőzte a sérült Novak Djokovicsot a világranglistán, Jannik Sinner mögött a második helyen áll majd a hétfői rangsorban. Az olimpiai címvédő Alexander Zverev viszont továbbra sem mondhatja Grand Slam-bajnoknak magát, a második fináléját is ötszettes csatában veszítette el.
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.