A becsületéért küzdhet Romániában a reménytelen helyzetben lévő Paks

Négygólos hátrányban van, így szinte reménytelen helyzetből folytatja a vajdahunyadi Corvinul elleni párharcot a Paksi FC. A magyar bajnoki ezüstérmes és MK-győztes július 18-án, csütörtökön 20 órás kezdettel lép pályára a román másodosztályú együttes vendégeként az Európa-liga-selejtező első fordulójának visszavágóján.

2024. 07. 18. 6:11
SILYE Erik; LUPU, Marius
Silye Erik, a Paks (zöld mezben) és Marius Lupu, a Corvinul játékosának párharca a paksi mérkőzésen. Fotó: MTI/Kovács Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem túlzás kijelenteni: az esélytelenek nyugalmával várja a románok elleni, Nagyszebenben sorra kerülő második meccset a Paks, amely egy hete váratlanul súlyos, 4-0-s vereséget szenvedett el a vajdahunyadiak ellen, hazai pályán. Pedig a találkozó előtt a paksiak fogadkoztak, mondván, az előző idényben erőn felül teljesítő gárda kerete együtt maradt. A múlt héten azonban az összeszokottságnak nyomát sem lehetett látni, védekezésben kifejezetten zavartnak tűnt Bognár György vezetőedző csapata. Ilyen előzmények után a paksiak célja reálisan nézve inkább a becsület visszaszerzése lehet a nagyszebeni visszavágón. 

Sergiu Bus szerezte a románok első gólját Pakson. Fotó: MTI/Kovács Tamás

– Nem szépítem, szégyent vallottunk hazai pályán, román ellenfél ellen így képviseltük a hazánkat… Ugyanez a csapat nyert kupát és lett bajnoki második helyezett pár hónapja, most magunkba kell néznünk, és a becsületünkért kell játszanunk a visszavágón. Minden magyartól elnézést kérek, amennyire meg akartuk mutatni magunkat, annyira besültünk – mondta a Paks csapatkapitánya, Windecker József a hazai mérkőzés után. Ezt a nyilatkozatot utóbb a román gsp.ro nacionalista beszédnek minősítette...

 

Kiesés esetén sincs vége

A feladat adott, feladni pedig már csak azért sem lehet, mert az Európa-liga selejtezőjéből búcsúzó gárda újabb esélyt kap, és az Európa-konferencialiga kvalifikációjában folytathatja. A továbbjutóra a horvát HNK Rijeka vár a következő körben, míg a párharc vesztese a ciprusi AEK Larnacával mérheti össze tudását a Kl-ben.

A találkozó magyar idő szerint 20 órakor kezdődik (tv: M4 Sport).

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.