
A Fradi holland vezetőedzője, Pascal Jansen nagyon nagy sikernek tartja, hogy a zöld-fehérek neve is ott van az El-főtáblán szereplő csapatok között. Nem titkolja, alaposan megszenvedtek mindezért, és azt sem, számára lesz egy különleges összecsapás is a megújult csoportkörben.
– Van néhány érdekes csapat, egy ki is emelkedik közülük, tudjuk, kire gondolok, az AZ Alkmaarra. Ez egy olyan dolog, amelynek meg kellett történnie, nem lehetett másképp. Boldog vagyok, hogy ezt a találkozót hazai pályán, a saját szurkolóink támogatása mellett játszhatjuk le. Jó, hogy mi is részesei lehetünk ennek az új lebonyolítási rendszernek. Nagyon várjuk már ezt a kihívást – mondta el a fradi.hu érdeklődésére Pascal Jansen.
Az FTC csapatkapitánya Dibusz Dénes – aki igencsak kemény véleménnyel volt a bosnyák bajnok elleni teljesítményükről – merészen fogalmazott, amikor kifejtette, bárki ellen képesek lehetnek pontot, vagy akár pontokat szerezni.

– A repülőről leszállva néztük a sorsolást, hogy kit sorsolnak a mi nevünk mellé. Lesz pikantériája egy-egy meccsnek, hiszen pont a Frankfurt vette meg Lisztest. A Tottenham is egy valódi sztárcsapat, hatalmas dolog, hogy ezt a gárdát fogadhatjuk a Groupama Arénában. Bármelyik mérkőzésen lehet pontot, pontokat szerezni, ideértve természetesen az első kalapból kikerült csapatokat, mint a Frankfurt és a Tottenham. Minden kalapból kaphattunk volna sokkal-sokkal nehezebb ellenfeleket, persze, tudjuk jól, hogy ezen a szinten nincs egyszerű meccs. Nincsenek irreális elvárásaink, de hiszünk abban, hogy van keresnivalónk az összes találkozón. A vezetőedző oldaláról nézve is lesz különleges meccs, hiszen korábbi csapatát, az Alkmaart fogadjuk majd – mondta Dibusz Dénes.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!