A Liverpool edzője csalódott, erre nem számított

Az idényt makulátlanul kezdő Liverpool a válogatottszünet utáni szombaton a Nottingham Forest ellen lép pályára az Anfielden a Premier League 4. fordulójában. Arne Slot a meccsre készülve megtartotta a sajtótájékoztatóját, amelyen az új sérültekre, a szerződéshosszabbításokra is kitért.

2024. 09. 13. 12:04
Arne Slot eddig sikerrel tudta le az akadályokat a Liverpool vezetőedzőjeként
Arne Slot eddig sikerrel tudta le az akadályokat a Liverpool vezetőedzőjeként Fotó: AFP/Paul ELLIS
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három mérkőzésen három győzelem, hét kapott, nulla lőtt gól – tökéletesen indult Arne Slot liverpooli időszaka. Ezek után jött a válogatottszünet, majd az előttünk álló hétvégén a 4. fordulóval folytatódik a Premier League. A Vörösökre – például az Arsenallal összehasonlítva – könnyebb feladat vár, „csak” az eddig szintén veretlen Nottingham Forestet kellene legyőzniük szombat délután. Persze kérdés, hogy az apró kihagyás után is kitart-e a csapat lendülete, a Klopp-érában ugyanis a válogatottszünetek után álmosan kezdett a Liverpool.

Harvey Elliott sérülése nagy érvágás a Liverpoolnak
Harvey Elliott elvesztése nagy érvágás a Liverpoolnak. Fotó: AFP/NurPhoto/MI News

Pénteki sajtótájékoztatóján maga Slot is bevallotta, nem tudja, milyen arcát mutatja majd két hét után a csapata. Az angolok legutóbbi szerzeményének, Federico Chiesának mindenesetre jót tett a szünet. Közös megegyezéssel nem volt ott az olasz válogatott keretében az Izrael és a Franciaország elleni mérkőzésen, így lehetősége nyílt arra, hogy a liverpooli bemutatkozására készüljön. A debütálására eddig a meccsterhelés hiánya miatt nem kerülhetett sor, de Slot nem zárta ki, hogy szombaton már kész lesz a bevetésre a szélső.

– Chiesa háromszor vagy négyszer edzett velünk. Meglátjuk, miként teljesít ma, ugyanakkor van több mint húsz játékos, akik közül választhatok – világított rá a holland szakember.

 

Heti két mérkőzés vár a Liverpoolra

Ebben a névsorban Harvey Elliott nem szerepel. A fiatal középpályás eddig ugyan alig kapott játéklehetőséget, de fontos tagja a keretnek, most viszont legalább október végéig nem léphet pályára, mert az angol U21-es labdarúgó-válogatott egyik edzésén eltört a lábfeje. A Liverpool vezetőedzőjét természetesen nem dobta fel a hír. – Ez nagy csalódás Harveynak és nekünk is. Az eddigi meccseinken nem játszott sokat, a felkészülési időszakban viszont igen, és nagyszerűen szerepelt. Ha nem sérül meg, akkor sokat játszott volna, de az ő kiesése esélyt ad másnak a bizonyításra. 

Nem véletlenül mondta ezt Slot, hiszen most kezdődik az idény sűrűbb időszaka, mostantól heti két mérkőzést kell játszania a Liverpoolnak is. Elliott-tal ellentétben Virgil van Dijkra, Mohamed Szalah-ra és Trent Alexander-Arnoldra számíthat az angolok trénere – egyelőre legalábbis. A Liverpool három klasszisának az idény végén lejár a szerződése, és továbbra sem tisztázott a jövőjük. Slot azonban nem aggódik túl sokat emiatt.

– Megint unalmas választ kell adnom erre a kérdésre, mert nem beszélünk a szerződésekről itt. Ez a helyzet nem tereli el a figyelmemet, minden idegszálammal a munkára koncentrálok, hogy a legjobbat tudjam kihozni a srácokból – jelentette ki Slot.

 

Premier League, 4. forduló

szombat:
Southampton–Manchester United 13.30 (tv: Spíler 1)
Brighton–Ipswich Town 16.00
Crystal Palace–Leicester City 16.00
Fulham–West Ham United 16.00
Liverpool–Nottingham Forest 16.00 (tv: Match 4)
Manchester City–Brentford 16.00 (tv: Spíler 1)
Aston Villa–Everton 18.30 (tv: Spíler 1)
Bournemouth–Chelsea 21.00 (tv: Spíler 1)

vasárnap:
Tottenham Hotspur–Arsenal 15.00 (tv: Match 4)
Wolverhampton Wanderers–Newcastle United 17.30 (tv: Spíler 1)

Az állás: 
1. Manchester City 3 9-2 9 pont
2. Liverpool 3 7-0 9
3. Brighton 3 6-2 7
4. Arsenal 3 5-1 7
5. Newcastle United 3 4-2 7
6. Brentford 3 5-4 6
7. Aston Villa 3 4-4 6
8. Bournemouth 3 5-4 5
9. Nottingham Forest 3 3-2 5
10. Tottenham Hotspur 3 6-3 4
11. Chelsea 3 7-5 4
12. Fulham 3 3-3 4 
13. West Ham United 3 4-5 3 
14. Manchester United 3 2-5 3 
15. Leicester City 3 3-5 1 
16. Crystal Palace 3 2-5 1 
17. Ipswich Town 3 2-7 1 
18. Wolverhamton Wanderers 3 3 -9 1 
19. Southampton 3 1-5 0 
20. Everton 3 2-10 0

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.