Sallai Roland kifakadt: Ez nem történhetett volna meg! + videó

A török labdarúgó-bajnokságban a hetedik forduló után is a Galatasaray vezeti a tabellát, de szombaton este a Kasimpasa ellen 3-0-s vezetése után kiengedte a győzelmet a kezéből, a vége 3-3 lett. Sallai Roland kezdett, a szünetben lecserélték, és ekkor még 3-1-re vezetett a Galata. A csapat vezetőedzője, Okan Buruk elmondta, hogy Sallai sérülés miatt nem folytatta a mérkőzést.

2024. 09. 30. 17:52
Sallai Roland
Sallai Roland először játszott végig egy teljes meccset a Galatasaray mezében. Forrás: X/Roland Sallai
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Galatasaray a Kasimpasa ellen már a 31. percben 3-0-ra vezetett, Victor Osimhen szerezte az első két gólt, utána pedig Mauro Icardi volt eredményes. A vendégek a 44. percben szépítettek, a vége 3-3 lett, a találkozó után pedig Okan Buruk, a Galata vezetőedzője amiatt is siránkozott, hogy az első játékrész végén gólt kaptak. De igazán azért bosszús, mert a szünetben Osimhent és Sallai Rolandot is le kellett cserélnie.

Sallai Rolandék számára jól indult a mérkőzés, de a vége nem lett jó
A Galatasaray számára jól indult a mérkőzés, de a vége nem lett jó (Forrás: X/Galatasray SK)

Buruk a meccsen ötöt cserélt, a lefújás után pedig azt mondta, hogy a beálló játékosok Kaan Ayhan kivételével nem voltak hatékonyak, már alig jutottak el az ellenfél kapujáig, nem tudták megtartani a labdát, 3-2-es vezetésük után pedig a védekezésük is szétesett.

– Az igazi felelősség azonban az enyém. Ha valaki itt hibázott, az én vagyok – mondta Okan Buruk.

A trénert azért is bírálják, mert hat helyen változtatott a PAOK elleni győztes Európa-liga-meccsre felállt kezdőcsapaton.

Sallai: Látnunk kell a hibáinkat, ki kell javítanunk

Sallai Roland a következőket nyilatkozta:

– Az első félidőben megmutattuk, hogy a sokkal jobbak vagyunk az ellenfelünknél, a másodikban már nem voltam a pályán. Három gólt kapni 3-0 után olyan dolog, ami nem történhet meg egy olyan minőségi csapattal, mint a miénk. Látnunk kell a hibáinkat, ezeket ki kell javítanunk, és tanulnunk kell belőlük – mondta Sallai Roland, aki megköszönte, hogy a szurkolók nagy szeretettel fogadták.

– Sok gyönyörű stadionban játszottam, de az itteni elképesztő – tette hozzá honfitársunk.

Mikor játszhat úja Osimhen és Sallai Roland?

Sallai Roland a sérüléséről nem beszélt, miként  Okan Buruk sem részletezte, hogy Osimhen és Sallai sérülése mennyire komoly. A Galatasaray az Európa-ligában a PAOK elleni 3-1-es hazai győzelemmel kezdett, csütörtökön pedig a lett RFS vendége lesz, amely az első fordulóban 4-1-re kikapott a román FCSB otthonában. A Galata Sallai Rolandot az alapszakaszba nem tudta benevezni, mert a nevezési határidő után érkezett, leghamarabb a török bajnokság hétvégi 8. fordulójában, vasárnap este az Alanyaspor elleni hazai találkozón léphetne pályára.

Osimhen kapcsán ma arról írt a török sajtó, hogy a Paris Saint-Germain, a Juventus, a Chelsea és néhány szaúd-arábiai klub is érdeklődik iránta, a nigériai klasszis kivásárlása ára 90 millió euró – ez friss információ –, ennyiért a téli átigazolási szezonban elvihetik. Osimhen piaci értéke 100 millió euró, így áron alul szerezhetnék meg.

A Galatasay–Kasimpasa mérkőzés összefoglalója:


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.