Fury mindenre hajlandó, hogy kiüthesse Uszikot

A profi boksz egyik idei legjobban várt ringháborúját rendezik meg december 21-én Rijádban, amelyen a főmeccsen újra összecsap egymással napjaink két legjobbnak tartott nehézsúlyú bunyósa, Olekszandr Uszik és Tyson Fury. A küzdelem a májusi, első találkozójuk visszavágója lesz, melyet az ukrán megosztott pontozással nyert meg. Fury bejelentette, élete legkeményebb felkészülését csinálja végig, és közölte, ezúttal nem lesz szükség pontozókra, ugyanis a ringből is kiüti majd a WBA, a WBC, a WBO és az IBO jelenlegi világbajnokát. A brit bunyós szerint Joshua hiába szenvedett nemrég megsemmisítő vereséget, kettejük csatájára ismét megtelne a Wembley.

2024. 10. 07. 14:34
Tyson Fury élete legkeményebb felkészülését csinálja végig, csak legyőzhesse Uszikot Fotó: Getty Images
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Olekszandr Uszik (22-0, 14 KO) volt a harmadik bunyós a négyöves időszakban, aki két súlycsoportban is képes volt arra, hogy vitathatatlan bajnok legyen. Igaz, ezt a címet már elveszítette, hiszen az IBF az első, a 36 éves Tyson Fury (34-1-1, 24 KO) elleni címegyesítő ringháborúba még beleegyezett, ám utána a szervezet közölte az ukránnal, hogy az IBF ideiglenes bajnokával kötelező kiállnia. Miután Uszik inkább ismételten Fury ellen lép szorítóba december 21-én Rijádban, nem pedig az egyszer már általa kiütött Dubois-val bokszol, elveszítette az övet. A nehézsúly másik állócsillaga, a brit Fury májusban az ukrán ellen veszítette el egy őrült meccsen a veretlenségét és a WBC vb-címét, sokak szerint azért, mert túl lazára vette a figurát, és nem zárta le a meccset a hatodik menetben, amikor megrendítette Uszikot. A bokszvilágot most kettejük visszavágója tartja lázban, valamint az, mennyire lesz motivált Fury.

Fury az első menetekben abszolút fölényben volt Uszik ellen az első meccsükön. Fotó: Getty Images

Nos, úgy tűnik, a brit Cigánykirály motivációjával ezúttal nem lesz probléma, és életében talán harmadszor – legelőször Vlagyimir Klicsko, majd utána Deontay Wilder ellen készült fel maximálisan a meccsre – mindenre hajlandó lesz a december 21-i visszavágóra való felkészülés heteiben, csak visszavághasson Usziknak. Ugyanis szerinte inkább volt döntetlen vagy még inkább az ő győzelme az első meccsük, mint ukrán siker, így most nem szeretné még egyszer a pontozókra bízni a döntést.

– A legutóbbi alkalommal, amikor megküzdöttem vele, túl óvatos voltam, de biztos vagyok abban, hogy szorosan ugyan, de megvertem Uszikot. Őt látták jobbnak egy hajszállal, de ez nem ismétlődhet meg még egyszer. Bárki, még Uszik is elkapható, és ezúttal nem kipontozni, hanem kiütni szeretném őt – mondta Fury a TNT Sportsnak. Hozzátette, minden kételyt szeretne eloszlatni, hogy kettejük közül ki a jobb, ki a nehézsúly igazi királya.

A nyolcadik menettől kezdve Uszik dominált, megfordította a küzdelmet. Fotó: Getty Images

Az első, májusi csatájukon az első hét menetben úgy tűnt, sima Fury-siker születik – a hatodikban meg is rendítette az ukránt –, ám a nyolcadik menettől kezdve Uszik dominált, megfordította a küzdelmet – a kilencedikben senki sem tudta, mi mentette meg Furyt a kiütéstől –, és annak ellenére az ukránt hozták ki megosztott pontozással, hogy a brit a haló poraiból feltámadva végül elvitte az utolsó menetet. Fury veretlensége, vb-címe és a büszkesége egy csapásra köddé vált, és a brit mindenre kész, hogy visszavághasson. 

Mindenesetre sporttörténelmi gálát rendeznek december 21-én Rijádban. A főmeccs természetesen Olekszandr Usziké és Tyson Furyé, ám előttük két olyan nehézsúlyú párharcot hoztak össze, ahol tényleg a legszűkebb elit csap össze a ringben. Ugyanis megmérkőzik egymással a WBO volt és jelenlegi ideiglenes világbajnoka, Joseph Parker (35-3, 23 KO), valamint a 32 éves, veretlen német Agit Kabayel (25-0, 17 KO), akit a BoxRec már a harmadik legjobb bunyósnak tart a királykategóriában, illetve a világ jelenlegi ötödik legjobb nehézsúlyúja, a 41 éves kínai Zhilei Zhang (27-2-1, 22 KO) és a 31 éves kongói Martin Bakole (21-1, 16 KO), a WBO interkontinentális bajnoka, valamint a NABO övének birtokosa.

És ha mindez nem lenne még elég, Fury bejelentette, akármi legyen is az Uszik elleni mérkőzés végeredménye, neki még van egy elszámolniavalója valakivel a szorítóban. Nos, ez a valaki nem más, mint a legutóbb az IBF-világelső Daniel Dubois (22-2, 21 KO) által brutálisan kiütött Anthony Joshua (28-4, 25 KO). Ugyanis ez a párosítás ismételten meg tudná tölteni a Wembley stadiont – teljes telt ház, azaz 98 128 néző látta a Dubois–Joshua-meccset –, a promóterek nagy kereskedelmi hasznot látnak ebben a meccsben is.

 

A profi boksz tragédiája lenne, ha nem jönne össze a Fury–Joshua brit ringháború

– A profi boksz tragédiája lenne, ha mi ketten nem csapnánk össze. Abszolút nem számít az, ki mennyit veszített, ha mondjuk Joshua soha többet nem nyerne meccset vagy tíz évre visszavonulna. Nekünk meg kell küzdenünk egymással – állította Fury.

Nagy kérdés, hogy erre a brit ringháborúra mikor kerülhet sor. A szakemberek szerint ha Fury ismét veszít Uszik ellen, akkor 2025-ben két csúcsmeccs várható a királykategóriában: Uszik és Dubois címegyesítése a vitathatatlan bajnoki címért, illetve jöhet a rajongók által már nagyon várt Fury–Joshua brit házicsata.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.