Meccs nélkül hangolt az idei utolsó BL-fordulóra a Liverpool. Szoboszlai Dominik együttese a múlt szombaton az Everton vendégeként szerepelt volna az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, a liverpooli városi rangadót azonban nem tudták lejátszani a rossz időjárási körülmények miatt . A nyáron munkába állt menedzser, Arne Slot tanítványai ezzel együtt is őrzik listavezető pozíciójukat a hazai bajnokságban, egy meccsel kevesebbet játszva is négy ponttal előzik meg a Chelsea csapatát.
A Girona bukdácsol, a Liverpool szárnyal a BL-ben
A Liverpool tehát egyelőre az angol és a nemzetközi ligában is eredményesen teljesít, mindössze két döntetlen és egy vereség csúfítja el Szoboszlaiék mérlegét. A Slot-csapat az idényben eddig lejátszott 21 meccséből 18-at megnyert, először – és eddig utoljára – szeptember 14-én, a Nottingham elleni bajnokin maradt pont nélkül. A liverpooliak a mezőny egyedüli csapataként eddig mind az öt összecsapásukat megnyerték a Bajnokok Ligájában, az AC Milan és az RB Leipzig együttesét idegenben, a Bologna, a Bayer Leverkusen és a Real Madrid csapatát pedig vendéglátóként verték meg.
Ha figyelembe vesszük, hogy a Liverpool a legutóbbi négy BL-meccsét kapott gól nélkül zárta, nem sok reménye lehet a Gironának, amely újoncként vesz részt a 2024/2025-ös idény kezdetére megújult Bajnokok Ligájában. A spanyolok eddig egyszer nyertek, emellett négyszer veszítettek – a pont nélkül álló pozsonyi Slovan legyőzése mellett kikaptak a Paris Saint-Germain, a Feyenoord, a PSV Eindhoven és a Sturm Graz csapatától is.
Továbbra is az első pontjára hajt a Leipzig
A Slovan és a Young Boys mellett már csak egy gárda van, amely a BL-alapszakasz főtáblájának 36-os mezőnyéből nullapontos, ez pedig meglepetésre a német elsőosztályú RB Leipzig. A hazai pontversenyben negyedik, de a BL-ben öt vereséggel a továbbjutózónán kívül álló Leipzignek itt az idő a javításra, Orbánéknak ugyanis most már minden pontra szükségük van ahhoz, hogy életben tartsák továbbjutási esélyüket. A novemberben hullámvölgybe került Aston Villa ideális ellenfél lehetne a pontgyűjtés megkezdésére, a lipcseiek pechjére azonban a birminghami együttes a múlt héten formába lendült, és egymás után két meccset nyert az angol első osztályban. Az Aston Villa tíz pontot szerzett már a BL-alapszakaszban, legutóbb 0-0-s eredményt ért el a Juventus ellen, így egy döntetlen is értékes lehet számára Lipcsében. Ezzel szemben a házigazdáknak egy esetleges pontosztozkodás azt jelentené, hogy szinte biztosan lemondhatnak a továbbjutásról.