Másfél órával a meccskezdés előtt már nemigen volt ajánlott felszállni a 196-os számú autóbuszra Újpest-városkapunál. Szó sem volt arról, hogy züllött arcok találkozóhelye lett volna ez a vonal, az alkalmi útbaigazító inkább azért nem javasolta ezt a járatot, mert eddigre már fordulóról fordulóra zsúfolt volt lila-fehér sálba, sapkába öltözött drukkerekkel. Hiába, érintette a Szusza Ferenc Stadiont is, ahol az Újpest FC a Ferencvárost fogadta.

Varga a kezdőben, Saldanha nem
A kezdés előtt minden az ilyen rangadókat felvezető szokásoknak megfelelően zajlott. A hazai drukkerek már a helyükön voltak, amikor háromnegyed órával a kezdés előtt megérkeztek a vendégszurkolók is – a verbális küzdelem ekkor végérvényesen kezdetét vette, ez azonban az ilyen meccsek velejárója. Az egyre hűvösebb decemberi estén a játékosok serényen melegítettek, miközben kihirdették a kezdőcsapatokat is.
A lila-fehérek vezetőedzője, Bartosz Grzlak a Piscitelli – Fiola, Nunes, Duarte, Kobouri – Tajti, Onovo – Horváth, Ljujics, Dénes – Brodics, ferencvárosi kollégája, Pascal Jansen pedig a Dibusz – Makreckis, Gartenmann, Cissé, Ramírez – Maiga, Abu Fani – Ben Romdhane, Zachariassen, Traoré – Varga Barnabás összetételű csapatnak szavazott bizalmat.
A csütörtöki, Malmö elleni, 4-1-re megnyert Európa-liga-mérkőzéssel ellentétben ezúttal tehát Varga a bajnoki idényben eddig ötgólos Matheus Saldanha nélkül rohamozhatta az újpestiek kapuját.
Fradi-helyzetek az elején
A kezdés perceiben mintha köd szállt volna a Szusza-stadionra, de nem ez történt, csupán a vendégdrukkerek pirotechnikai bemutatója miatt lepte el füst az arénát, amely egyébként a kezdésre szépen megtelt: a vendégszektor mellett biztonsági okokból kihagyott székeket leszámítva nem sok elérhető hely maradt a tribünökön.

Az első komolyabb lehetőség Adama Traoré előtt adódott a 3. percben, a mali csatár ekkor alaposan megtornáztatta az újpesti kaput védő Riccardo Piscitellit, aki a lécre tolta a labdát. Ezt követően Varga Barnabás próbálkozott a 7. percben, a válogatott támadó kétszer is lőhetett közvetlen közelről, a hazai védelem azonban a végén szögletre mentett. A sarokrúgásból aztán nem sikerült gólhelyzetet teremtenie a bajnokcsapatnak. A 17. minutumban megint Traoré veszélyeztetett, 14 méterről leadott lövése azonban messze elkerülte a kaput. Miközben az FTC helyzeteket alakított ki, az Újpest a sárga lapokat gyűjtötte, a 22. percre már Fiola Attila, a kispadról reklamáló Banai Dávid és Vincent Onovo is kapott egy-egy figyelmeztetést.