Hazai mezőnyfölény jellemezte az első játékrészt, veszélyes gólhelyzetet azonban nem tudtak kialakítani a győriek. Ezzel szemben a vendégek az ellentámadásokra rendezkedtek be. A kecskemétiek egyszer, a 30. percben sikerrel is jártak, Kovács Barnabás remek tekerése után 1-0-ra vezettek a szünetben.
Nyolcadik meccsén nyert először Gera
A térfélcserét követően perceken belül egalizált a Győr, Kovácshoz hasonlóan a tunéziai légiós, Ouijdi Sahli is az első gólját szerezte az NB I-ben. Az egyenlítés után megint a Győr volt kezdeményezőbb, ám az első játékrészhez hasonló módon ennek ellenére is a Kecskemét szerzett újabb találatot Lukács Dániel szabadrúgásából.
A hajrában megőrizte előnyét, így 2-1-re nyert a Kecskemét, amely lezárta tízmeccses nyeretlenségi sorozatá,t és augusztus 16. óta először gyűjtött három pontot a bajnokságban. Érdekesség, akkor is az ETO FC volt a KTE áldozata.
A Kecskemét október 16-án kinevezett vezetőedzője, Gera Zoltán a nyolcadik bajnoki mérkőzésén először örülhetett győzelemnek a csapata élén.
Győzelme ellenére a 15 eddig lejátszott meccsén kilenc pontot szerző Kecskemét továbbra is sereghajtó a pontversenyben.
NB I, 15. forduló Pénteken játszották: Szombat: Vasárnap: |