A szombati játéknap harmadik, utolsó mérkőzését rendezték meg Miskolcon. Korábban győzni tudott idegenben a Puskás Akadémia és a Kecskemét is, a Diósgyőr vendégeként viszont nem a Debrecen számított esélyesnek.
A Debrecen csak ráijeszteni tudott a Diósgyőrre, hazai győzelem a keleti rangadón + videó
Haza győzelemmel zárult az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának szombati szakasza, a nap harmadik meccsén ugyanis a Diósgyőr 3-1-re legyőzte a Debrecent. Sikerével a miskolci csapat fellépett a dobogó harmadik fokára.

További Sport híreink
Ez történt a meccsen
Nem kezdett rosszul a tabella utolsó előtti, 11. helyén álló Debrecen, gólokat mégis a vendéglátó szerzett. A Diósgyőr a 25. percben került 1-0-s előnybe, miután a holland Elton Acolatse beadását követően a fehérorosz Vladislav Klimovich közelről, kapásból a kapuba bombázott. A nemzetközi összjáték után magyar gólnak is tapsolhatott a miskolci közönség, a 43. percben ugyanis Gera Dániel fejjel vette be a debreceniek kapuját. Az előkészítő ezúttal is a szabadrúgásból beívelő Acolatse volt. A szünetben ezzel 2-0-ra vezetett a DVTK.
A térfélcsere után, az 50. percben Klimovich újfent remek labdát adott a szélről, Bright Edomwonyi viszont ordító gólhelyzetben nem találta el a labdát a büntetőterületen belül. Bánhatta, hogy nem tudta lezárni a meccset a Diósgyőr, a 62. percben ugyanis szépített a DVSC: Dzsudzsák Balázs kapura lövéséből gólpassz lett, Brandon Domingues kapott még bele jó ütemben, sarokkal a labdába, amely így a hálóban kötött ki.
Hogy újra nyílt lett a mérkőzés, azt jól mutatta az is, hogy a játékvezető, Pintér Csaba több sárga lapot is kiosztott a folytatásban. Próbálkoztak a debreceniek, a 79. percben például a harcos Domingues egyenlíthetett volna, 16 méterről leadott lövése azonban csemege volt a Diósgyőr kapusa számára. Hét perccel a lefújás előtt Acolatse passza után Jurek Gábor kerülhetett volna helyzetbe, Szécsi Márk azonban tisztázott előle. A felszabadítást követő szöglet után alakult ki a végeredmény, Marko Rakonjac fejesével megszerezte a harmadik gólját is a Diósgyőr, amely 3-1-re legyőzte a Debrecent.
Sikerével a Diósgyőr átmenetileg a tabella harmadik helyére lépett, vasárnap azonban újabb két meccsel folytatódik a hazai liga. A Debrecen továbbra is az utolsó előtti, 11. helyezést foglalja el.
NB I, 15. forduló Pénteken játszották: Nyíregyháza–Paks 4-2 (3-1) Szombat: MTK Budapest–Puskás Akadémia 0-1 (0-0) ETO FC Győr–Kecskemét 1-2 (0-1) Diósgyőr–Debrecen 3-1 (2-0) Vasárnap: Zalaegerszeg–Fehérvár 17.00 Újpest–Ferencváros 19.30 |
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Az ötvenhez közeledve visszatér a pályára a 23-szoros Grand Slam-bajnok teniszező
Hosszú kihagyás után júliusban ismét tétmérkőzés vár rá, ha ezúttal nem okoz csalódást a szurkolóinak.

Lionel Messi sorozatban ötödször duplázott, káprázatos szabadrúgásgólt lőtt + videó
Gazdag Dánielék kétgólos hátrányból fordítottak – egyórás csúszás után.

A szakaszgyőztest megbüntették, egyre nagyobb a balhé Pogacar és a rivális között
A szlovén kerékpárossal ki akar szúrni a Valter Attilát foglalkoztató Visma–Lease a Bike, nem maradt el a válasz.

Ki kellett volna zárni az egyik wimbledoni döntőst?; Swiatek durván üzent a kritikusainak
A 6:0, 6:0-s vereséget szenvedett Amanda Anisimova a sajtótájékoztatón már higgadtabban értékelt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk