A pénteki első szabadedzésen a mezőny egy része kicserélődik. Az ok egyszerű: szabály mondja ki, hogy a csapatoknak az idény során minimum két alkalommal kell egy versenyhétvége keretein belül lehetőséget biztosítani olyan fiatal versenyzőknek, akik korábban legfeljebb két F1-es futamon vettek részt. Így fordulhat elő, hogy az egyéni világbajnok Max Verstappen helyett a Red Bull francia ifjonca, Isack Hadjaar vezetheti majd a holland autóját, Carlos Sainz Ferrarijában pedig Arthur Leclerc foglal majd helyet. Ő nem más, mint az olaszok állandó versenyzőjeként a vb-második pozícióért is versenyben lévő Charles Leclerc öccse. Azzal, hogy a két testvér egy tréning erejéig csapattárs lesz, F1-es történelem íródik Abu-Dzabiban.
McLaren 1998 vagy Ferrari 2008 után?
Az idényzáróra a legfontosabb kérdés már eldőlt, Verstappen zsinórban negyedszer is világbajnok lett, a konstruktőri elsőség kérdése viszont továbbra is nyílt. Jelenleg az idény egy szakaszában a pilóták pontversenyének megnyerésére is esélyes Lando Norris csapata, a McLaren áll jobban, a 640 pontos britek mögött azonban mindössze 21 pontnyi hátránnyal ott van a Ferrari. Az olaszok sorsa nincs a saját kezükben, vagyis az előzéshez a hibátlan teljesítményen túl az is kell, hogy a McLaren párosa ne közvetlenül a ferrarisok mögött érjen célba. A McLaren 1998, a Ferrari pedig 2008 óta vár az újabb év végi elsőségére, vagyis mindenképpen régi-új győztest avat az F1.
Pérez talán, Hamilton, Sainz és mások biztosan utoljára a mostani csapatukban
Ebbe a párharcba a rangsorban harmadik Red Bull már nem szólhat bele, ez pedig főként Verstappen csapattársának, Sergio Péreznek „köszönhető”. A mexikói az idény elején mutatott eredményeit (az első öt futamon négyszer is dobogóra állhatott) megközelíteni sem tudta az évad folytatásában, így hiába írt alá a 2025-ös év végéig érvényes új szerződést az osztrákokkal, egyre makacsabbul tartják magukat azok a hírek, melyek szerint a Red Bull megválik tőle. Az amerikai ESPN televíziós csatorna a hét elején arról írt, hogy Pérez utolsó futama jöhet Abu-Dzabiban. Az eredménysor alapján ez cseppet sem volna meglepő, csapata azonban az élő megállapodás miatt nem tud könnyedén megválni a pontverseny nyolcadik helyezettjétől.