Akár hadüzenetnek is felfoghatnánk, amit Marco Rossi mondott a portugál válogatottról, igaz, egyelőre még nem biztos, hogy Cristiano Ronaldo és társai valóban pályára lépnek 2025-ben a magyar nemzeti csapat ellen. A mieink a 2026-os világbajnokság őszi selejtezőin Írország és Örményország mellett a márciusi portugál–dán Nemzetek Ligája-negyeddöntő továbbjutójával csapnak össze. Akárhogy is alakul a csoport: Marco Rossi kitűzte célként, hogy a magyar válogatott negyven év után újra kiharcolja a vb-részvételt.

Az Európa-bajnokság mezőnyének a legutóbbi három alkalommal kivétel nélkül tagja volt a magyar válogatott, Rossi irányításával azonban sem 2021-ben, sem 2024-ben nem jött össze a csoportból való továbbjutás. A tavalyi foci Eb esetében ez nem csak rajtunk múlt: az A csoport harmadik helyezettjeként három napon át izgultunk, de végül Portugália Georgia elleni vereségével eldőlt, hogy Magyarország csak az ötödik legjobb mérlegű csoportharmadik lett, így kiesett.
Miért haragszik Marco Rossi?
– Bevallom, van bennem harag.
Úgy gondolom, néhány válogatott meglehetősen sportszerűtlenül állt az utolsó fordulóhoz az Eb-n, és bár azt vallom, először mindig magunkban kell keresnünk a hibát, azért nem lett volna rossz, ha Portugália kicsit komolyabban veszi az utolsó csoportmeccsét
– nyilatkozta a Molcsapat.hu-nak adott évértékelőjében Marco Rossi. Ha a portugálok a papírformát érvényesítve a mi vb-selejtezős csoportunkba kerülnek, már csak emiatt is pikáns meccsekre számíthatunk Cristiano Ronaldo és társai ellen.
Annak ellenére, hogy végül nem ért továbbjutást, Marco Rossi gondolkodás nélkül megnevezte az év legemlékezetesebb pillanatát.
– Csoboth Kevin gólja a skótok elleni Eb-meccsen. Hihetetlen feszültség szakadt fel bennünk, és akkor joggal éreztük úgy, hogy nagyon jó esélyünk van a továbbjutás kiharcolására. Megérdemeltük a győzelmet, és szerintem a továbbjutást is, hiszen a svájciak elleni első félidőt leszámítva jól tettük a dolgunkat az Eb-n.
Átkozott gól és balszerencse
Rossi a teljes évet küzdelmesnek értékelte.