A Dortmund a múlt héten menesztette Nuri Sahin vezetőedzőt, aki tavaly nyáron vette át a csapat irányítását. Ennek oka a borzasztó bajnoki szereplést lehetett, a Dortmund mindössze a 11. helyen áll jelenleg a Bundesligában. Sahin távozása óta ideiglenesen Mike Tullberg irányította a csapatot, szerdán a Sahtar elleni BL-meccsen is. Ezután derült ki, hogy Niko Kovac lesz az új vezetőedző, aki a jövő héten áll munkába.
– Most mindannyiunknak az a legfontosabb, hogy meglegyen az abszolút akarat, a nagy szív és a hajlandóság arra, hogy keményen dolgozzunk, hogy a lehető legjobb módon képviselhessük a Borussia Dortmundot a Bundesligában, a Bajnokok Ligájában és nyáron a klubvilágbajnokságon. Elszántan és összpontosítva küzdünk ezzel a kihívással – mondta el a Dortmund honlapjának Niko Kovac.
Niko Kovac a Bayern Münchennél nem vált be
Az 53 éves horvát legutóbb a szintén Bundesligában szereplő Wolfsburgot irányította, de tavaly március óta nem volt csapata. Korábban Niko Kovac a Bayern München vezetőedzője volt 2018 júliusa 2019 novembere között, ott tehát hamar megbukott. Egyetlen teljes müncheni idényében megnyerte a Bundesligát és a Német Kupát, ami arrafelé alapelvárás, de a csapat játéka akadozott. Kovac elküldése után Hansi Flickkel megtáltosodott és a BL-t is megnyerte a Bayern.
Kovac egyik segítője lesz az öccse, Robert Kovac is, aki játékosként erősítette a Dortmundot is (a Bayernben mindketten futballoztak).