Egy biztos, Hámori Luca bombaformában várja a március 8–15. között a szerbiai Nisben a Nemzetközi Bokszszövetség (IBA) által rendezendő női ökölvívó világbajnokságot.
Az olimpiai ötödik helyezett magyar bunyós ugyanis megnyerte a spanyolországi La Nuciában rendezett Boxam elnevezésű nemzetközi ökölvívótornát a nők 66 kilogrammos súlycsoportjában.
A magyar szövetség közösségi oldala szerint Hámorinak két mérkőzést kellett nyernie a végső sikerhez: előbb az ifjúsági világbajnoki bronzérmes kínai Dina Shanatibiekét, majd a döntőben a világkupa ezüstérmes angol Kayla Allent győzte le igencsak egyhangú pontozással.

Ám hiába a remek forma, Hámori Luca esélyt sem kap arra, hogy visszavágjon annak az Imane Helifnek, aki a párizsi olimpia negyeddöntőjében legyőzte őt,
megfosztva az első magyar női ökölvívó olimpikont attól, hogy felállhasson a doboróra.
A magyar sportoló veresége sajnos előre látható volt, ugyanis algériai legyőzője korábban megbukott a nemiségi vizsgán, amiért 2023-ban kizárták az akkori világbajnokságról. A NOB ennek ellenére engedte indulni az olimpián, amit aztán – a hozzá hasonló módon eltiltott tajvani Lin Ju-Tinggel együtt – megnyerte a párizsi ötkarikás játékokat a 66 kilós súlycsoportban.
Nincs méhe, vannak belső heréi és vélhetően a szülei vérrokonok
Azóta napvilágot látott egy 2023-as orvosi jelentés, amely minden eddiginél egyértelműbb diagnózist ad Helif nemét és a veleszületett rendellenességét illetően. Az algériai ökölvívó
az úgynevezett 5-alfa reduktáz defektus nevű rendellenességben szenved, ez egy olyan szexuális fejlődési zavar, amely azoknál fordul elő, akik biológiai értelemben férfiak.
A jelentés azt is említi, hogy Helif átesett egy MRI-vizsgálaton, amely megállapította, hogy nincs méhe, viszont vannak belső heréi és van mikropénisze. Ezenkívül egy kromoszómavizsgálat bizonyította, hogy XY kromoszómái vannak, és hogy a tesztoszteronszintje megegyezik a férfiakéval. Sőt, ami igazán megdöbbentő, hogy a jelentés szerint Helif szülei vélhetően vérrokonok.