Hámori Luca az Imane Helif elleni meccs kapcsán: Arra nem készítettek fel...

Hámori Luca élete megváltozott. Ezt az első magyar női ökölvívó olimpikon árulta el a Mandinernek. Hámori Luca egyáltalán nem számított arra az érdeklődésre, amely párizsi szereplését, s különösen az Imane Helif elleni meccsét övezte, s az is alaposan meglepte, hogy a mérkőzés helyszíni közönsége egyértelműen Helif oldalán állt, míg a magyar bokszolót pfujolással fogadta.

Forrás: Mandiner2024. 08. 29. 14:42
Hámori Luca Imane Helif ökölvívás olimpia IBA World Boxing férfi
Imane Helif (pirosban) szabálytalan eszközökkel is küzdött a ringben Hámori Luca ellen Fotó: Csudai Sándor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hámori Luca már az induláskor tudta, hogy sporttörténelmet ír, hiszen a kőszegi sportoló lett az első magyar női ökölvívó, aki olimpián szerepelt. Arra azonban vélhetően senki sem számított, hogy Hámori Luca és Imane Helif párizsi negyeddöntője lesz itthon az olimpia legnézettebb eseménye. A magyar bokszoló a Mandinernek adott interjút, amelyben elmondta, hogyan lett belőle ökölvívó, de természetesen szóba került az Imane Helif elleni mérkőzés is.

20240803 Párizs, Franciaország
Imane Helif és Hámori Luca női ökölvívók mérkőzés a 66 kilogrammos súlycsoport negyeddöntőjében.
olimpia 2024 .08.03 Párizs, Franciaország
Fotó: Csudai Sándor (CSS)
Origo ökölvívás IBA World Boxing
Bár az eredményhirdetésen Imane Helif karját emelték fel, Hámori Luca így is a párizsi olimpia egyik nagy magyar hőse lett (Fotó: Csudai Sándor)

Az algériai sportolót a Nemzetközi Bokszszövetség (IBA) eltiltotta, mert két különböző vizsgálat egyhangú eredménye alapján megbukott a nemi vizsgálaton, az olimpián Helif mégis ott lehetett, ugyanis azt nem az IBA, hanem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által erre a célre felállított testület szervezte.

– Miután a tavalyi világbajnokságon eltiltották, az olimpiáig nem foglalkoztunk vele különösebben. Amikor hivatalossá vált, hogy nevez a játékokra, kicsit meglepődtem. Azon pedig még inkább, hogy amikor bevonultam, engem pfujoltak a csarnokban, az ellenfelemet pedig tapsolták és éljenezték. Sokan arra számítottak, hogy nem fogok kiállni, de ez meg sem fordult a fejemben – mondta Hámori Luca.

Hámori Luca életét megváltoztatta az olimpia és az Imane Helif elleni meccs

Hámori és Helif mérkőzése kapcsán már a találkozó előtt forrtak az indulatok, az algériaiak hivatalos panaszt tettek a magyar ökölvívó ellen. Hámori Luca maga sem tudott szabadulni a mérkőzést övező közösségimédia-zajtól.

Szinte le sem tudtam tenni a telefonomat. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ebből világhír lesz, és mindenki erről fog beszélni. Arra nem készítettek fel minket, hogy milyen, ha valaki hirtelen híressé válik.

Hámori Luca kritikus és támogató hangokkal is találkozott a nagy érdeklődéssel várt meccse előtt. Az ökölvívó a Mandinernek a magyar női vízilabdásoktól kapott támogatást emelte ki. A Helif elleni mérkőzéssel Hámori számára az olimpia véget ért. A magyar ökölvívó hazatért, de a népszerűsége nem tűnt el nyomtalanul.

– Teljesen megváltozott az életem. Az utcán odajönnek hozzám gyerekek és felnőttek aláírásért vagy fotóért. Furcsa, de jó érzés, hogy büszkék arra, amit elértem – mondta Hámori Luca, aki azonban minden ismert körülmény ellenére nem százszázalékosan elégedett azzal, amit Párizsban elért.

– Mindig szigorú vagyok magamhoz. Maradéktalanul elégedett éremmel lettem volna, az volt a hőn áhított cél, de a két nyert meccsel és a teljesítményemmel elégedett vagyok. 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.